Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok

Isten az apostolokra bízta az evangélium hirdetését. Mindössze tizenkét emberre hagyta az emberi történelem legfontosabb tanítását és legnagyobb örömhírét: hogy Isten emberré lett, s megváltott minket. És mégis úgy alakult, hogy valóban elterjedt ez az örömhír az egész világra – az isteni Gondviselésnek köszönhetően.

S ha az Isten meg merte húzni ezt a rizikós lépést, mely az egész emberiséget lényegileg érintette, mennyivel inkább számolhatunk mi is az isteni Gondviseléssel mindennapi életünkben, apró ügyeinkben? Hisz azok megoldásához, sikeréhez sokkal kevesebb csoda kell, mint az evangélium tizenkét ember által történő töretlen elterjedéséhez! Buzdítson minket többek között az apostolok példája, hogy megatapasztaljuk: az Isten valóban minden ügyünkben gondunkat viseli.

Egyben példa is /Ef 4,32-5,8/

„Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek...” – hallottuk a mai szentleckében. Szent Pál apostol tehát arra tanít minket, hogy legyünk olyanok, mint az Isten, mint Jézus Krisztus. Nagy igazság, nagy tanítás ez!

Azzal, hogy Isten emberré lett, nem csak megváltott minket, hanem Jézusban egyben egy olyan példát is elénk tárt, melyet ha követünk, a legnagyobb bizonyossággal a mennybe kerülünk. Ha mindenben követjük Urunkat, akkor az örök boldogságban is vele leszünk. Ezért figyeljük mindig kihegyezett füllel é s vágyódó szívvel az evangéliumokat, mert azokból Jézus tökéletes példaadó magatartását tanulhatjuk meg.

Miserend és hirdetések - Évközi 30. vasárnap

Évközi idő harmincadik vasárnapja

Jézusunk újra a szeretet parancsát tárja elénk – Egyházunk irántunk való gondviselésének köszönhetően. Mint a legfőbb parancsot kapjuk követendő példaként, hogy a sok előírás, rendelet, törvény, tiltás, kötelesség betartása között a lényegről meg ne feledkezzünk, ahogy Szent Ágoston tanítja: „szeress, és tégy, amit akarsz.” Ebben az egy parancsban ugyanis minden más parancs, előírás összefoglaltatik, beteljesedik.

A mai szentmise azonban elimádkoztat velünk még egy különleges imádságot. A nap fő könyörgésében így imádkoztunk: „Mindenható, örök Isten, add, hogy szeressük, amit parancsolsz.” Ne csak megtegyük-, teljesítsük a parancsokat, hanem szeressük is azokat. S hogy miért? Azt a következő történet segíthet megérteni: Egyszer egy erdő mélyén lakó bölcs remetéhez ellátogatott egy fiatalember, aki nősülni készült, azonban nagyon félt attól, hogy a házasság túl nehéz lesz számára. Megkérdezte a remetétől, hogy hogyan lehet megélni szépnek, „kibírni” egy életen át a házasságot – a másik embert... Erre a remete így válaszolt. Van itt nálam egy nagy zsák krumpli. Kérlek, vidd el ezt – az erdőn keresztül – annak a lánynak, akit el akarsz venni feleségül, s add neki oda, mint szereteted ajándékát. Majd gyere vissza. A fiatalember felkapta a zsákot, s nagy szeretettel elvitte azt a lányhoz, s odaadta neki. Majd visszatért. Visszatérve ezt mondta neki a remete: most pedig fogd meg ezt a kis gombostűt, s vidd át ugyancsak az erdőn keresztül a faluba, ott pedig egyszerűen dobd el a kukába. A férfi ferde szájjal, keserű szájízzel el is indult. Egész útközben azonban szitkozódott, hogy mi értelme mindennek... Idegesen, fáradtan, nyűgösen tért vissza a remetéhez. S ekkor ezt mondta neki a remete: látod, szeretettel egy igen nagy zsákot is el tudtál vinni, s nem is tűnt nehéznek. De amit szeretet-, értelem nélkül tettél, az bár súlytalan volt, mégis megkeserítette utadat. Így van ez a házasságban is: ha szeretettel teszed dolgaidat, akkor bármire képes leszel.

Ilyen az, ha valamit nem muszájból, kényszerből, hanem szeretetből teszünk nem csak a házasságban, de minden más területen is – például a vallási életünkben is. Ezért imádkoztatja velünk, és tanít minket effajta imádságra Egyházunk: „Mindenható, örök Isten, add, hogy szeressük, amit parancsolsz.” Imádkozzunk mi is gyakran erre a szándékra: hogy Isten akaratát és parancsait ne csak kényszerűségből, valahogy összeszorított fogakkal tegyük meg, hanem a lehető legnagyobb szeretettel. Így válik könnyűvé, és igazán boldoggá az istenes, vallásos élet, melyre oly nagy szükségünk van.

Októberi ima

"Nekünk mondod?" /Lk 12,39-48/

Egy igen érdekes és figyelemreméltó kérdés hangzott el a mai evangéliumban. Jézus szavait hallva Péter apostol így szólt: „Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?”

S talán bennünk is felvetődik néha ez a kérdés, mikor egy-egy szentírási részt meghallunk – vajon ez nekünk szól, vagy csak úgy általánosan hangzik el? Vajon az Isten tényleg személyesen szól hozzám, vagy csak mindezt bebeszélem magamnak?

Az Isten szavának van hatalma, hogy ugyanazt hallva mindenkinek más-más üzenetet közvetítsen. Ezért kimeríthetetlen forrás a Biblia, s ezért olvassuk azt nap mint nap immár kétezer éve. Higgyük el, nekünk szól, s általa az Isten személyesen akar velünk beszélgetni. Ne féljünk párbeszédbe elegyedni vele.

Csak ne ahelyett /Lk 12,13-21/

„Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék.” Jézus ezen szavaiból megérthetjük, hogy magában a földi kincs, földi vagyon, vagy földi jó még nem rossz. Akkor válik rosszá, s a bűn eszközévé, ha az miatt a lelki dolgainkat elhanyagoljuk. „Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék” – nagyon fontos itt, hogy Jézus pontosan megjegyzi: ahelyett.

Biztos nekünk is sok teendőnk, feladatunk, kötelességünk van a családban, a munkahelyen. S mindezt el is kell végeznünk.  A lényeg azonban, hogy ezt ne „ahelyett”, tehát ne a lelki dolgaink, az imádság, a szentmise helyett, hanem azok mellett tegyük meg.