Miserend és hirdetések - Advent 1. vasárnapja

A Szlovák Püspöki Konferencia pásztorlevele Advent 1. vasárnapjára

Drága Testvérek! Advent 1. vasárnapjának evangéliuma, amely éberségre int, a mi helyzetünket is kifejezi. Korunknak sok a fájdalma és problémája. Olykor úgy tűnhet, hogy ezzel a sok bajjal egyedül kell megküzdenünk. Isten jelen akar lenni életünkben. Ez azonban attól függ, mennyire vagyunk nyitottak a kegyelme iránt. A „legyetek éberek” felhívás nem csupán a halál órájára való felkészülést jelenti, hanem arra is sürget, hogy készek legyünk növekedni az emberek iránti szeretetben is, ami által aztán keresztény hitünk meggyőzővé válik. Az adventi idő alkalmat nyújt arra, hogy elgondolkodjunk a családunkban és a mások iránt gyakorolt szeretetünk felett.

Tudatában vagyunk annak, hogy az ilyen szeretet gyakorlását nem egyszer életünk körülményei is befolyásolják. Bennünket, püspököket, papjainkkal együtt nyugtalanít Szlovákia szociális helyzete, különösen a családoké, amelyeknek külön figyelmet kívánunk szentelni. Egyre bizonytalanabb szociális helyzetbe kerülnek egész családok, de azok is, akik hiányos családban élnek. Csak néhányat említünk meg a legégetőbb problémák közül.

Munkahely hiánya és munkanélküliség az egyes régiókban. Sokakat ez arra kényszerít, hogy hosszabb időre távol maradjanak a családjuktól, ami kölcsönös elidegenüléshez vezet, sok esetben pedig a házasság összeomlásához is. Sok családban a bevétel a minimálbér szintjére süllyedt, ami messze elmarad az Egyház szociális tanításában megszabott feltételek mögött.¹A bevétel nem elegendő a család kiadásainak fedezéséhez. Ehhez csatlakozik még a munkáért járó bér kifizetésének elmaradása, amire leginkább a kisiparosok és sok a munkaadó fizet rá. Az állam azonban ilyen helyzetben is követeli tőlük a befizetéseket és az adót, és így az igazságtalanság kizárólag őket érinti.

Ilyen helyzetben nehezen tudnak a fiatalok családot alapítani. Kicsi a jövedelem, lehetetlen saját lakásra szert tenni, és bizonytalan a munka lehetősége. Sokan közülük nem gondolkodnak családalapításon, és téves meggyőződésük, hogy előnyösebb szabad állapotúnak maradni, vagy gyermektelen élettársi kapcsolatban élni, amiből többféle gazdasági előny származik, kisebb a megélhetés költsége, nagyobb teljesítményt tudnak nyújtani és gyorsabban haladhatnak előre a karrier fokozatain. Úgyszintén elterjedt az a vélemény is, amely szerint a problémák megoldása kizárólag a személyes aktivitásban rejlik, miközben nem mindenütt egyformák a feltételek; nem mindenki tud vállalkozni vagy magasabb műveltséget elérni; nem mindenki engedheti meg magának, hogy otthonától távol találjon munkát. Azok, akik természetüknél fogva nem rendelkeznek vállalkozói tehetséggel, munkahelyük elveszítésével, főleg a nyugdíj előtt, kilátástalan helyzetbe kerülnek.

A közös érdek kialakítása, ahogyan azt XIII. Leó pápa a Rerumnovarumkezdetű enciklikájában kifejtette, elsősorban az állam feladata. Most azonban úgy tűnik, hogy a közös javakon csupán egy szűk kör osztozik. Ugyanakkor sokan a szegénység határára jutottak annak ellenére, hogy egész életükben becsületesen dolgoztak és fizették az adót. Ezek és ehhez hasonló tények jelentősen folyásoljákbe a kapcsolatokat a családokban. A hosszan tartó szociális bizonytalanság elmélyíti a jövő miatti aggodalmakat, ami érezhető a családon belüli kapcsolatokban. Sokan nem tudnak megbirkózni ezekkel a fájdalmakban és különböző függőségek áldozatává válnak.

A felsorolt problémák ellenére azonban sokan őszintén igyekeznek házasságukban és családjukban gyakorolni a kölcsönös tiszteletet és szeretetet, amiért hálával és nagyrabecsüléssel tartozunk nekik. Különösképpen hálásak vagyunk azoknak az édesanyáknak, akik anyaságuk és a gyermeknevelés érdekében lemondanak a munkahelyi karrierről, ami miatt az olyan nőkkel szemben, akik nem vállaltak gyermeket, „hátrányos helyzetbe” kerülnek. Erre mutatott rá szent II. János Pál pápa. ² Ebben a bonyolult helyzetben hangsúlyozni szeretnénk, hogy az Egyháznak Jézus Krisztustól kapott prófétai küldetése is van. Ő mindig az elnyomottak és megalázottak oldalára állt,és így példájával tanít arra, mi az igazságosság. Az Egyház, mint intézmény, nem változtathatja meg az állami törvényeket, és nem tudja befolyásolni a közös javak igazságos elosztásátsem. Azonban az Egyház, mint a hívek közössége, tudatában van annak, hogy a hit által mindnyájan hivatottak vagyunk arra, hogy igazságos törvényjavaslatokat nyújtsunk be, különösen azok, akik politikailag aktívak. Ezt hangoztatja a Második Vatikáni Zsinat és Szentatyánk, Ferenc pápa is.

Az Egyház szociális tanítása ezért a szegények iránti megkülönböztetett szeretetről szól, akiknek sokszor nincs elegendő erejük és lehetőségük arra, hogy megvédjék jogaikat és emberi méltóságukat.³ A szegénység, amely lesújt a családokra, nem csupán az eledel és ruházat hiányát jelenti, hanem a kapcsolatok szegénységét, a hatalmas szociális bizonytalanságot ás a mások általi meg nem értést is. Sokan olyan helyzetbe kerültek, hogy ha a család egyik tagja veszíti el a munkáját, az egész család egyik napról a másikra szegénységre jut.

Drága Testvérek! Advent első vasárnapja a betlehemi jászolhoz vezető út kezdete. Jézus ott szegénységben született, mert a fogadóban számára és szülei számára nem jutott hely. A szegénységet azonban a kapcsolatok gazdagsága kompenzálta: a Szűz Mária és Szent József szeretete, hitük és reményük Isten jelenlétébe. Tudatában vagyunk annak, hogy sokan közületek a bizonytalansággal küzdenek, ami a reménytelenség kísértését hozza magával. Hitünk a szerető Istenbe azonban erőt ad ahhoz, hogy ne engedjünk a bizonytalanságnak, hanem reménnyel telve tekintsünk a világra, és örömünket leljük abban, ami az életben értékes. Ezt jelenti a mai evangéliumban elhangzott „legyetek éberek” kifejezés. A reménytelenség ugyanis oda vezet, hogy nem tudunk örülni gyermekeinknek, férjünk, feleségünk szeretetének, nem tudjuk magunk körül felfedezni a jó embereket, legfőképpen pedig Isten irántunk való szeretetét. Ő nekünk ajándékozta Fiát, aki Szűztől született.

Ezért segítségünket, főképpen a családoknak nyújtott segítséget, a már meglévő családközpontokban látjuk. Ezeknek küldetése, hogy veletek együtt építsék azoknak az embereknek a közösségét, aki kölcsönösen segíteni kívánnak egymásnak. Mindnyájan ugyanis meghívást kaptunk az egymás iránti szolidaritásra, amelyben az igazi karitász – az Egyház szeretet-közössége mutatkozik meg. Az ilyen jellegű szeretet és szociális érzék nélkül lehetetlen felépíteni egy rendezett társadalmat. Ezek a központok segítenek oktatással, jogi segítségnyújtással és a gazdasági, szociális, valamint pszichológiai téren történő tanácsadással. Különös kívánnak támogatást nyújtani az olyan házassági tanácsadó központoknak, amelyek a házastársaknak segítenek leküzdeni a válságokat, amelyeket a felsorolt okok váltanak ki.

Drága Testvéreink! Advent ideje tehát nem csupán Krisztusnak a betlehemi jászolban történő eljövetelevárását jelenti, hanem Jézus felismerését is a családokban, embertársainkban, a nehéz szociális helyzetben élőkben, az öregekben és elhagyatottakban. Krisztus így a mindenki iránti szellemi és anyagi szolidaritásra nevel. Hiszen pont bennük van jelen az élő Isten, akire várakozunk.

Áldásunkat adjuk rátok és imádkozunk értetek: a ti püspökeitek.

¹Az igazságos bér kérdésével XI. Piusz pápa foglalkozik a Quadragesimo anno kezdetű enciklikája  65. pontjában.

²Laboremexercens szociális enciklika, 19.

³Szent II. János Pál a szegények iránti szeretetről a Solicitudoreisocialis szociális enciklikában ír, 42.

Kérjük felolvasni homília helyett Advent 1. vasárnapján 2014. november 30.

Újra zenés szentségimádás

Félelem nélkül /Lk 8,21-28/

Az emberiség történelmében sokszor felüti fejét a világvége hangulat. Legutóbb és legerőteljesebben ez az ezredfordulókor nyilvánult meg, de nem tűnt el teljesen. Sokakban sokféle aggódó gondolat fogalmazódik meg: Mi lesz velem, gyermekemmel, unokámmal, életemmel?

A félelem ott munkálkodik és bénít, de a keresztény ember nem lehet megkötözött. Felfelé kell tekintenünk és törekednünk. Ha így, emelt fővel járunk – szemünk előtt tartva örök életünket, akkor a félelem helyett a bizalom légkörét teremthetjük meg magunk körül. Tehát az, hogy félünk-e attól az utolsó naptól, vagy várjuk, az nagyban memutatja, mennyire élünk igazi keresztény életet…

plebania.net alapján

Várj egy kicsit... /Lk 21,1-4/

Igen furcsán kezdődik a mai evangélium: „Jézus egy alkalommal mefigyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe...” Azért furcsa ez, mert talán mindannyian azt várnánk, hogy Jézus a templomban...mondjuk imádkozik, vagy a Szentírást olvassa, esetleg prédikál – és nem azt, hogy a perselypénzt lesi.

S ha nem olvasnánk tovább a történéseket, ha nem tudnánk meg később Jézus nevelői szándékát, képesek lennénk őt-, még a legszentebb embert is elítélni. Többek között ezt taníthatja meg nekünk a mai evangélium: egy-egy furcsa megnyilvánulásért, tettért, vagy szóért még ne ítéljünk el senkit, mert nem ismerjük a szándékot, a teljes történetet. Idővel, később azonban sok mindent megértünk – s akkor majd meglátjuk: milyen jó, hogy nem ítélkeztünk elhamarkodottan!

Miserend és hirdetések - Krisztus Király vasárnapja

Krisztus Király

E mai vasárnappal, Krisztus király napjával, hetével lezárjuk az egyházi évet. S ilyenkor mindig a végső időkre, az utolsó ítéletre, a világ végére figyelünk, azon elmélkedünk, gondolkodunk.

Az evangélium is a világvégéről, az utolsó ítéletről szólt, mikor Isten örökre szétválasztja egymástól a jókat és a rosszakat. Bizony szét kell választani, mert a jók elnyerik örök jutalmukat, a rosszak pedig örök büntetésüket. Ma még azonban mind együtt élünk – akár az egyikekhez, akár a másikokhoz tartozunk. És bizony sokszor nem látni különbséget – látszólag még az Isten sem különböztet meg minket, hiszen „felkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad az igazaknak és hamisaknak egyaránt.” De ez a mai nap figyelmeztet: nem lesz mindig így. Minden ember földi életének egyszer vége lesz – mindenkiének. Ahogyan népénekünk is hangsúlyozza: „Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király, Ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár, Egy csapással elejt, És rideg sírba rejt. A kemény halál.” S akkor megkapjuk életünk jutalmát, vagy büntetését. Egyházunk nem riogat, nem ijesztget, de tudva a tényeket: figyelmeztet. És valljuk be, mindig ott lappang benünk a halál, a vég gondolata. Dsida Jenő figalmazta meg gönyörűen: „Mért jut mind gyakrabban eszedbe? / Épp orvosságodat veszed be, / vagy sietsz az utcán a ködben, / amikor a lényedbe döbben. / Ujjad közt serceg az írótoll, / vagy a sötétben sugdosódol, / vagy nézed a havat a fákon, / vagy elmulatsz víg adomákon, / vagy sodródsz vágytalanul éppen / a munka forró ütemében, // amikor a füledbe borzad / egy furcsa hang, egy furcsa szózat, / egy kút mélyéből folyton hallik, / mint csendes fogfájás, nyilallik. / Valamin minden terved megdől, / valami kiment az eszedből, / elillant mint a könnyű légeny, / hogy lehetsz ilyen feledékeny. / Tudod, hogy éjszakai álmod / előtt ezt még meg kell csinálnod. / Parancs ez, tessék, vagy ne tessék, / meg kell tenni, mert kötelesség, / nem fogod tudni elkerülni, / nem tudsz előle menekülni, / pedig már majdnem elfeledted: / - Senki sem halhat meg helyetted.” Senki sem hallhat meg helyettünk – ezt sose felejtsük!

És jól gondoljuk meg, nézzük meg, vizsgáljuk meg, hogyan élünk, mert akkor, mikor Isten elé kerülünk, nem lesz harmadik csoport. Csak a szentek serege, és az elkárhozottak sokasága. Nem lesz közepesek-, félig szentek-, félig hitetlenek csoportja-, néha templomba járók-, néha segítők-, itt-ott imádkozók-, többé-kevésbé becsületesek-, csak kicsit hazudók csoportja. Csak ketté osztódunk akkor: Istenhez, vagy el Istentől. Akik ugyanis az Istenhez jutnak, azok elérik minden vágyuk kielégülését, szeretetük beteljesülését. Minden hiány, minden „árnyék nélkül”. Mert, ahogyan a papköltő, Mécs László írja: „Az Istennek nincs árnyéka”. Nála minden jó teljesen megvan, nála minden ember teljes boldogságra lel.  „ Az Isten jár a földtekén, / körötte fény, fölötte fény, / szeretet, jóság, szent erény: / (...) s a puszta fáj és fáj a táj, / és fáj a szem és fáj a száj, / a test miatt, a rest miatt, / a tisztátalan test miatt. / Fáj mindenem, csapzott a tincsem, / s az Istennek árnyéka nincsen! // Itt nem lehet pihenni, enni, / itt nem lehet csak hősnek lenni: / izzadni, aszni, tűrni, menni (...)”

De nem csupán az idők végezetén lesz csak két csoport. Ma sincs több: vagy Istennel, vagy nélküle. Vagy mindenre elszántan, mindent felkínálva neki, vagy csupán magunkat nézve az önzés csapdájában elveszni. Nincs út a kettő között. Krisztus Király mai ünnepén tegyünk elhatározást: Istenhez akarunk tartozni már most, földi életünkben, hogy azon az  utolsó napon, s azzal kezdve egy örökkévalóságon át Isten árnyékatlan fényében, a legkisebb szomorúság nélküli boldogságban élhessünk.