Újév

Az idősek még talán tudják, hogy sok helyen a régi épületek kapuja fölé gyakran helyeztek Mária-képet, vagy Mária-szobrot. A régi ember ugyanis nem csak tudta, de érezte is, hogy minden új-, bizonytalan dologhoz kell a Szűzanya segítsége – valakié, akinek ereje nem törik meg akkor sem, ha már ember nem segíthet. Egyház pedig ezt az ősi katolikus szokást újította fel a múlt században, amikor az év jelképes kapujához, az Újévhez Máriát állította oda.

Ilyenkor, Újév napján olyanoktól is szoktunk smst kapni, akik talán csak egyszer egy évben, éppen ilyenkor jelentkeznek, ilyenkor gondolnak ránk. De a Szűzanya, kinek ünnepét üljük, nem csak ilyenkor, egyszer egy évben gondol ránk, hanem minden egyes nap velünk van. Nem csak távolról küld egy üzenetet, hanem ha engedjük, megfogja kezünket, s egész évben vezet minket. Ezt a mai ünnepet is áttehetnénk bármely más napra is, hisz ugyanúgy megünnepelhetnénk Szent Anyánk Istenanyaságát bármely más napon is. Csak a szimbólum, a jelkép kedvéért ünnepeljük éppen ma. Hogy a sok jókívánság között el ne felejtsük: nem a szerencsén múlik az év sikere, nem a sült malac túrja ki az év gazdagságát, nem a szárnyas viszi el a szerencsét, nem a lencse gyarapítja vagyonunkat. Életünk nem a szerencse szüleménye, hanem a mi tetteink, és Isten gondviselésének gyümölcse.

Ha Istennél maradunk, s a Szűzanya segítségét naponta kérjük, történhet bármi, megmaradunk a helyes úton, mely a mennybe visz.

Ha Istennél maradunk, s a Szűzanya segítségét kérjük az év minden napján, akkor látni fogjuk, nem az anyagiak a legfontosabb tényező, de van annál sokkal értékesebb dolog is.

Ha Istennél maradunk, s végigjárjuk, végigemlékezzük, végigünnepeljük Urunk életének nagy eseményeit a szentmiséken, akkor Istenünk is velünk lesz életünk minden történésünkben.

Ne csak ma, de mindennap ez új esztendőben is gyakran emeljük tekintetünket Szűz Máriára, aki nem csak az Újév napján gondol ránk, de minden nap velünk van – az egész év folyamán. Mindig bizalommal forduljunk hozzá.

A kevés is elég /Lk 2,36-40/

Jézus gyermekkoráról nem sokat az írnak az evangéliumok. Csupán annyit tudunk róla, hogy „növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.” És mégis: ebben a kevés leírásban benne van minden szükséges.

Mennyi mindent el tudunk mondani, tudunk mesélni gyermekeinkről, családtagjainkról, vagy éppen magunkról. A legfontosabb megállapítás mégis az kell hogy legyen, hogy Isten vajon kedvét leli-e bennünk.

Számunkra is ez legyen életünk minőségének és fejlődésének fő mércéje: vajon Isten kedvét leli-e bennünk...

A törvény /Lk 2,22-35/

Jól ismerjük a mai evangéliumban hallott történetet. Bár már többször hallottuk, többek között egy igen figyelemreméltó üzenetet fedezhetünk fel benne.

Négyszer említi meg az evangélista a történetben, hogy József és Mária a törvény előírásai szerint mentek Jeruzsálembe, hogy a törvény szerint cselekedtek. Tehát nem önszántukból, nem jókedvükből, hanem csak hogy a törvényt betartsák. És mégis: így találkoztak a Szent Simeonnal, s így ismerték meg Isten szándékát gyermekükkel, így kerültek közelebb Istenhez.

Isten parancsai ma is érvényesek, és Egyházunk is sok parancsot ír nekünk elő, melyeket talán nem mindig szeretetből tartunk be, inkább csak kötelességből. De a mai evangéliumi rész éppen azt szemléltette, hogy milyen fontos a kötelességek betartása, s hogy hogyan képes Isten azt is a mi javunkra fordítani. Tegyük meg mindazt, amit a törvény előír!

Miserend és hirdetések - Szent Család vasárnapja

Amennyire - Szent István, első vértanú

Karácsony másnapján már egy igen komoly és elgondolkodtató ünnepel tanít minket Egyházunk. Szent Istvánt, Egyházunk legelső vértanúja napja van. S hallgatva a mai szentleckében leírt kivégzését elgondolkodhatunk azon, vajon Szent István honnan vette lelki erejét, s honnan vette bölcsességét, hogy élete végén oly nyugalommal és béketűréssel fogadta saját halálát, s olyan eltökélten beszélt kivégzőihez.

Minden bizonnyal élete utolsó percei azt az életvitelt tükrözték, amely egész életét jellemezte. Senkiből sem lesz ugyanis „nagy hívő” egy pillanat alatt. Ugyanis amennyire figyelünk az egyszerű hétköznapokon Isten szavára a lelkiismeretünkben, vagy a Szentírásban, amennyire tudunk áldozatot hozni Istenért és felebarátainkért, amennyire gyakoroljuk Isten-hitünket, valószinűleg annyira fogjuk mindezt megtenni a kritikus helyzetekben, úgy halálunk előtt is.

Szent István nyugodt szívvel kérhette Istentől: olyan halált adj nekem, amilyen az életem volt. Vajon mi is merjük ezt kérni Istentől? Éljünk úgy, ahogyan meghalni is szeretnénk!

Pásztorlevél 2014 karácsonyára, Jézus Krisztus Születésének ünnepére

Kedves Hívek, drága  Testvéreim, szeretettel köszöntelek benneteket!

Ma az egész keresztény világ és még sok-sok jóakaratú ember örömmel ünnepli Jézus Krisztus születésének napját, a  Karácsonyt. Lélekben egyesüljünk azokkal a Testvéreinkkel, akik örvendezve és újongva idézik föl a betlehemi pusztában elhangzott  angyali üzenetet:

„Ma született Dávid városában a ti Megváltótok, az Úr Krisztus.“

Igen, a mai napon ünnepeljük Jézus születését, hitünk egyik legörömteljesebb titkát. A valóságos  Isten, a  Szentháromság második Személye, emberi testet öltött Szűz Mária méhében és istenemberként megszületett Betlehem városában.

          Isten jött el közénk  Jézus személyében,  hogy emberi nyelven szóljon hozzánk és beszéljen Istenről. Jézus beszélt Isten országáról és elmondta nekünk, hogy a mindenható Isten, a világmindenség  ura, szeret bennünket és azt akarja hogy mi, az emberek, boldogok legyünk. Igaz,  hogy ezt az örömhírt úgy is közölhette volna velünk az Isten, hogy  más valakit küld el közénk, például valamelyik angyalát, azonban Ő annyira szeret bennünket, hogy egyetlen Fiát küldte hozzánk ezzel a hírrel.

Továbbá: Jézus nem csak azért jött közénk, hogy elmondja mindezeket az Istenről, hanem azért is, hogy közöttünk emberként éljen és ezáltal megtanítson bennünket is úgy élni, hogy Isten Országának mennyei dicsőségét mi is elnyerhessük.

Tehát Jézus nem csupán új tanítást adott nekünk az Istenről, hanem saját életpéldájával mutatta meg, hogyan kell Istent és felebarátot szeretni.  Ennek legszebb bizonyítékát akkor adta, amikor  az Atyja iránti engedelmességből meghalt értünk, emberekért, hogy halálával kiszabadítson minket a bűn rabságából és az örök halálból.

Egy afrikai legenda szerint, élt egyszer egy fiú,  akit Jonatánnak hívtak.   Ez a fiú szerette volna tudni, hogy milyen nyelven beszél az Isten. Először  a szüleit kérdezte meg, de amikor ők nem tudták megmondani,  a törzs véneitől a bölcsektől próbálta megtudakolni. De ők sem tudták a választ. Ez azonban nem kedvetlenítette el Jonatánt, hanem  méginkább növelte kíváncsiságát és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő a végére jár a dolognak.

Teltek, múltak az évek, a kisfiú Jonatán fiatal emberré cseperedett. Ekkor elköszönt otthonról és elindult a nagyvilágba, hogy végre választ kapjon a kérdésre: milyen nyelven beszél az Isten. Bejárt sok országot, sok okos és bölcs embert megkérdezett, de  senki sem tudott választ adni kérdésére.

Végül, ahogy a legenda mondja, vándorlásai során egy palasztín falucskába, vagy inkább egy kisebb városkába érkezett, amelyet  Betlehemnek hívtak. Fáradt is volt, meg éhes is, próbált szállást keresni és valami élelmiszert szerezni, de sehol sem talált kiadó szobát, minden ház, szálláshely  vendégekkel volt tele. Elkedvetlenedett, elhatározta, hogy ezt az éjszakát még itt tölti Betlehemben, aztán reggel  útra kel és visszatér szülőfalujába, már nem érdekli, hogy milyen nyelven beszél az Isten...Mivel a városkában nem talált szálláshelyet, a környéken próbált valamilyen  helyet találni, ahol éjszakára meghúzhatja magát  Már késő éjszaka volt, amikor az egyik elhagyatott  barlang-istálóból fényt látott kiszűrődni, amikor közelebb érkezett a helyhez, egy fiatal házaspárt talált most született kisgyermekével. Amint a fiatal édesanya észrevette az istálóba bekukucskáló férfiút, rámosolygott és kedvesen hívta: „Gyere be bátran, Jonatán, már vártunk téged.“

            Jonatán az álmélkodástól nem tudott megszólalni. Magában ezt gondolta: Honnan tudják  a nevemet? Csodálkozása pedig nőttön-nőtt,  mert a   fiatal édesanya, - akit Máriának hívtak,-  így folytatta:“Tudjuk, hogy milyen régóta,  kisfiú korod óta, szeretnéd tudni, hogy milyen nyelven beszél az Isten. Most végre megtudhatod, de nem csak te, hanem az egész világ!  Lépj közelebb, ne félj, és lásd: az Isten a szeretet  nyelvén beszél. Mert  Isten úgy szereti a világot, hogy egyszülött Fiát küldte hozzánk, az emberekhez. Ennél nagyobbat, többet nem adhatott“.

           Jonatán fülében édes muzsikaként hangzottak a szavak, értelmével felfogta, szívével befogadta ezen igéket,  könny szökött a szemébe, letérdelt a kisded előtt és így köszönte meg, hogy végre tudja a választ kérdésére, De leginkább annak örült, hogy az Isten végtelen szeretetéről szerzett tudomást. Itt, a jászol előtt döbben rá, hogy az Isten azon a nyelven beszél, amelyet mindenki megért, függetlenül bőre színétől, nyelve másságától, nemzeti hovatartozásától...Mert Isten a szeretet nyelvén beszél! A legenda azzal ér véget, hogy Jonatán még egy kis ideig ott maradt a fiatal párral, segített nekik, sokat beszélgettek, és mindig megértették egymást, mert a szeretet nyelvén beszéltek. Amikor nem sokkal később elköszönt a fiatal családtól, megfogadta, hogy ezentúl csakis a szeretet nyelvén fog beszélni mindenkivel: vagyis jót tesz, segít másoknak, testvérként viselkedik másokkal. És láss csodát: azt tapasztalta, hogy mindenki érti  őt, mosolyogva, szeretettel viszonozzák szeretetét...     

Kedves Testvéreim, eddig szól az afrikai legenda. Nem csupán szép, kellemesen hallgatható  történet akar lenni, hanem szeretne bennünket is megtanítani arra az igazságra, amit Jonatán megtanult  és  befogadott a szívébe, mert minden embernek egyszer ezen a nyelven kell beszélnie, hogy üdvözülhessen.

„Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr, boldog ember az, ki hozzá menekül“– üzeni nekünk is a zsoltáros, - és megtapasztaljuk azt az örömet, amit a legendabeli Jonatán is átélt. Bölcs ember módjára mi is tegyünk fel  nagy, életbevágó kérdéseket, és keressük rájuk a válaszokat, akkor is, ha azok keresése és meglelése áldozatokat  követelnek tőlünk. De megéri, mert kérdéseinkre maga Jézus adja meg a választ, és közben megtanít bennünket is s szeretet nyelvén beszélni. Ő Isten és nagyon jól tudja, hogy ennek eredményeként életünkben csodák történnek és  mi magunk is boldogok leszünk.

A megtestesült Isten ma különleges módon hív bennünket a szeretet nyelvén beszélni. Ő egyszerű, szerény életvitelű családban született, de szeretben gazdag  szívű emberek vették körül, akiktől nagyon könnyen megtanulta a szeretet nyelvét. Mi hogy megtanuljuk a jóság és szeretet új nyelvét,  először  felejtsük el a bűn, a harag, a gyűlölet régi, ócska nyelvezetét.

            Most pedig tegye fel magának mindegyikünk a következő kérdéseket:  Én milyen nyelven beszélek? Még mindig a harag, a gyűlölet, a szeretetlenség nyelvén, vagy már a szeretet új nyelvét próbálgatom? Milyen a hangulat körülöttem? Családomban, munkahelyemen, az iskolában, vagy az utcán?

Ezekben a napokban többet vagyunk otthon és együtt szeretteinkkel. Iparkodjunk egymás irán figyelmesek, szeretet-teljesek lenni. Ne érezzünk egymás iránt haragot, bocsássunk meg egymásnak, távolítsunk el szívünkből minden gyűlöletet és rosszaságot. Már most, itt a templomban, legalább  lélekben nyújtsunk egymásnak kezet és otthon majd valóságban is. És ekkor és csak ekkor tárjuk ki szívünket Jézusnak, hogy megszülethessen bennünk. Ezután  már  észre veszük, hogy ki szükségeli segítségünket, várja szeretetünket. És a világban új nyelven,  Isten atyánk nyelvén, a szeretet nyelvén fogunk  beszélni, mi  emberek,  Istennek gyermekei.

Drága Testvéreim, az első karácsonykor és azóta minden karácsonykor az Isten szól hozzánk egyszülött fiában, a megtestesült szeretetben. Ha szeretnénk örömteljes Karácsonyt, meg kell értenünk a karácsony üzenetét, ami nem más mint Isten szeretetének kiáradása. Hisszük és tudjuk, hogy ugyanaz a Jézus, aki kétezer évvel ezelőtt megszületett Betlehemben, ebben az órában megszületik oltárunkon is  a szentmisében. Jászolként kínáljuk fel szívünket, boruljunk le előtte és istenként imádjuk őt, és kérjük, hogy az ő nyelvén, a szeretet nyelvén szóljunk mindig.  Ekkor az ő akarata is megvalósul: Isten szeretetének karácsonyi csodája  születik meg bennünk és általunk  a világban .

Tiszta szívemből kívánok és imádságos szeretettel kérek a Kis Jézustól ilyen: gyönyörűséges, kegyelemteljes   és áldott Karácsonyt!

                                                                                Mons. Marián Chovanec, besztercebányai püspök

(Ezen pásztorlevelet 2014.december 25-én minden szentmisében a homília helyett kell felolvasni)