„Valóban lehetséges-e, hogy az Isten itt
lakozzék a földön? Hiszen a menny és
az egek sem képesek téged befogadni...” – hallhattuk az ószövetségi Salamon
hálaadó imájában a mai Olvasmányban. S minden bizonnyal ugyanezt a kérdést
tette föl maga a Szűzanya is, mikor az angyal hírül hozta neki: ő lesz az Isten
anyja. Így lett Szűz Mária a világ első tabernákuluma, hisz saját magában,
méhében őrizte kilenc hónapon keresztül magát az Istent.
A mi
templomunkban is itt van a tabernákulum, az a kis szekrény, ház, melyben maga
az Isten lakik. Ez teszi a templomot Isten házává. Így mi is, bármikor bejövünk
a templomba, vagy távozni készülünk innen, oda, a tabernákulum, az élő Isten
felé irányítsuk tekintetünket, nézzünk oda, s térdhajtással köszöntsük Urunkat.
Legyen ez a gesztus több mint egy szokás: legyen egész lényünk, testünk és
lelkünk hódolata a végtelen, s mégis e kis helyen lakó Isten iránt.
