A törvények
elengedhetetlen velejárói az emberiség történelmének. Jogokat biztosítanak, de
legalább annyira a kötelességek teljesítését is megszabják. Az ószövetségi
törvény, amelyet – mint ma hallottuk – Jézus tökéletesíteni akart 248
parancsolatot és 365 tiltást tartalmazott. Most tegyük fel a kérdést: lehet egy
olyan vallási törvényt, mely 613 előírást tartalmaz még tovább tökéletesíteni?
S ha lehetne is, szükséges? Igen és igen a válasz. Hisz ő maga, maga az Isten
mondta: „Ha igaz voltotok nem múlja felül
az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.”
Pedig a farizeusok minden erejükkel, egész életükkel azon voltak, hogy azt a
rengeteg parancsot az utolsó ékezetig teljesítsék. Lehet ezt még tökéletesebben
csinálni? Jézus megmutatta, hogy nem csak lehet, hanem kell is. Sőt ezt szabja
feltételül a mennybe való bejutáshoz. Éppen ezért mi sem kerületjük el ezt a
témát: vegyük fontolóra, vizsgáljuk, értsük s éljük meg.
„A régieknek
ezt mondták: Ne ölj! (...) Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre
mindaz, aki haragszik testvérére.” Igen komoly szigorítás az „alaptörvényhez”
képest, de talán már ennél a szigorításnál, tökéletesítésnél észrevehetjük,
hogy Jézus mélyebbre megy, mint egy felszínes, mindenki számára látható törvény
puszta betartása. Azt, hogy valaki ölt-e, egyértelműen, puszta ténykényt el
lehet könyvelni. Nem szükséges hozzá a lélek és a szív mélységének és bőségének
ismerete. Azaz a jézusi tökéletesített törvény megtartása szemmel nem látható,
embernek nem bizonyítható. Csak Isten látja. „Az ember a külsőt nézi, az Úr
azonban a szívet”. És pontosan ez a tökéletesítése az ószövetségi törvénynek,
hogy ne a betű és a törvény teljesítésének megegyezésére törekedjünk, hanem
sokkal többre annál: a törvényhozó és az azt szerető kapcsolatának
tökéletesítésére. Hogy a vallási törvények közelebb vigyék az embert Isenhez,
hogy azok által Istent minél jobban megismerjük, s ha megismertük, jobban és
jobban szeressük. Nekünk azzal kell felülmúlni a farizeusokat, hogy nem
kipipálunk egy-egy teljesített parancsot, hanem hogy szeretünk. Hogy teljessé
tesszük a parancsot a szeretet által – úgy, mint Jézus tette. S így nem az lesz
a mérvadó, hogy valami szintet, teljesítményt elértünk-e, hanem azon leszünk,
hogy a lehető legtöbbet adjunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk. S ki
lehet erre a legragyogóbb példa, mint maga Jézus Krisztus, aki minden előíráson
és törvényen túltett végtelen szeretetével?
S hogy
mindez nem csak elmélet, arról többek között Mécs László gyönyörű szavai
tanúskodnak, aki egy vele megtörtént élményt mesél el (kicsit másképp) Májusi
legenda című versében. Történt, hogy egy félkezű koldus emberrel találkozott,
aki pénzt kért tőle. Ő elővette pénztárcáját, hogy valami kis aprót keressen
benne:
„Másik karja felém nyúlva pénzt kért.
Belenyúltam a zsebembe pénzért.
Számolgattam, aprópénzt kerestem
bosszankodva és fukarka-resten.”
De ekkor
valami különleges dolog történt, melyre így emlékszik vissza:
“S míg pirulva
pénzt böngészve álltam,
hirtelen lúdbőrös lett a hátam,
különleges
túlvilági csend lett,
harangvirág hallhatóan csengett,
s bár lehunytam
mindkét szempillámat:
mintha Jézus nézett volna rám ott,
borzongások leptek
el, mint hangyák,
s meghallottam Jézus titkos hangját:
„Mit számolgatsz
olyan kínos-bölcsen?
Mikor kértél, hogy szíved megtöltsem
boldogsággal, s
balzsam kellett, kegyszer:
anyád csókját számoltam csak egyszer?
Megszámoltam álmaid vetését,
gyermekek, fák, fecskék nevetését,
holdas
esték néma titkú báját,
lepkék, rétek tarka karneválját?
Megszámoltam a sok
szívet, ember,
mely feléd nyílt mint tulipán-tenger?
Számoltam az égből
rádszalasztott
napsugarat, jóságot, malasztot?
Megszámoltam csöppenként a
vérem,
mely kifolyt, hogy élhess hófehéren?”
Ha ezt a
krisztusi magatartást megismerjük, mi sem teszünk majd másképp, mint a költő
tette:
“E szavakra pillám fölnyitottam,
de nem láttam csak a koldust ottan.
Pénzt várt. Én meg zavaromban nyomban
pénztárcámat a markába nyomtam.”
Talán
erre gondolt Szent Pál, mikor ezt írta: “A törvény teljesítése tehát a
szeretet”.
Leközölve a Remény-ben
