2014. február 25., kedd

Szent Mátyás apostol

„Kell tehát valaki, aki velünk együtt tanúskodjék a feltámadásról”. Ezekkel a szavakkal választották meg Szent Péter apostol vezetésével és a Szentlélek közreműködésével Mátyást apostolnak. Aki tanúskodik majd a feltámadásról. Ez volt a fő ok, a fő küldetés: a feltámadást hirdetni.

A feltámadás ugyanis hitünk egyik legfőbb eleme – ha nem lenne, az egész hitünk, vallásosságunk balgaság lenne. Erősítse meg a feltámadásba vetett hitünket Szent Mátyás apostol, hogy mi is tanúságot tudjunk tenni mindarról, amit itt, az Istennél megtanulunk és megélünk. Hogy mi is apostolok, küldöttek legyünk – akik Istenhez, s a feltámadással kezdődő örök életre vezetik a körülöttük élő embereket.

Meghallgatni /Mk 9,30-37/

Jézus arról beszélt az apostoloknak, hogy hogyan fog meghalni, s hogy majd feltámad a halálból. Ők azonban nem értették. A fő probléma azonban az volt, hogy nem csak nem értették, nem csak nem kérdeztek rá szavaira, hanem valami teljesen másról kezdtek el beszélgetni egymás között. Mai szóval így mondanánk: csak fújták a magukét.

Hányszor előfordul ez velünk is: Isten szól hozzám a Szentíráson, a lelkiismeretemen, vagy épp a papon keresztül, én pedig csak a magamét fújom – oda sem figyelek szavaira. Ha kérdezünk valamit, hallgassuk is meg a választ. Főleg, ha Istentől kérdezünk.