Miserend és hirdetések - Nagyböjt 3. vasárnapja

Nagyböjt harmadik vasárnapja

Egy nem éppen rövid, de annál csodálatosabb és tanulságosabb történetet hallgattunk meg az imént Jézus életéből. Urunk egy szamáriai asszonnyal társalog – mondhatnánk első hallásra. Az események mélységét látva azonban egyértelműen kimondhatjuk: Jézus nem csak beszélget valakivel, de Istenhez vezet nem csak egy idegent, de a körülötte élő embereket is. Felnyitja szemüket, s betölti szívüket – mindazzal a jóval, ami Istentől van.

Olvasva e történetet feltűnhet, hogy az az asszony, akivel Jézus leállt beszélgetni milyen együgyű volt: Jézus annyiszor beszélt neki lelki, magasztosabb dolgokról, de ő nem értette meg: annyira el volt foglalva az egyszerű vízzel, hogy nem tudott másra figyelni. A hosszas beszélgetés után azonban lassan felismerte az Urat, s kezdte érteni szavait. Olyannyira, hogy az események végeztével hitet nyer. Sőt, az egész falu, ahol lakott megismeri az Istent, s hívővé lesz.

E pár perces történések talán a keresztény ember életéről is szólnak. Sőt ha átelmélkedjük, talán a mi saját életünket is felfedezhetjük benne...

Nem így történik ez velünk is? Az Isten egyszer csak megszólít – találkozunk vele. Talán fel sem ismerjük őt pontosan, nem is tudjuk, mit akar. De valamit kér tőlünk – érezzük itt legbelül. Valamit kér – mint a szamariai asszonytól inni. Mi azt hisszük, valamiben hiányt szenved, szüksége van valamire – azért szól. Aztán elkezdünk beszélgetni. Ő szól hozzám – s különleges dolgokról kezd beszélni: érdemszerző szenvedés, kereszthordozás, örök élet, feltámadás... De én nem értem, mint a szamariai asszony: csak a magamét ismételgetem. Szomjas vagyok, földi vágyaim vannak. S az effajta beszélgetés sokáig eltarthat – talán évekig. Mígnem ahogy jobban figyelek Jézus szavaira, s kevésbé az én vágyaimra, kezdem érteni. Sőt, egy idő után vagyódni kezdek mindaz után, amit ő ígér – olyan valami után, amely nem ér véget, nem fogy ki, ami után nem szomjazok meg. S talán észre sem veszem, de megkapom az igaz hit kegyelmét – s ez a körülöttem élőket is nagyban befolyásolja. Szavamra, példámra bennük is felkel a vágy – s én megmutathatom nekik azt az utat, amit én is járok. Közben pedig fel sem tűnik, hogy Jézus nem is volt szomjas, nem is iszik – mint a szamariai asszonynál sem –, mert ő nem maga miatt hívott, hanem azért, mert nekem volt rá szükségem – rajtam akart segíteni.

A mai evangélium pár perces eseményei talán a mi életutunkat, Istennel való találkozásunkat szemléltetik. Vegyük észre benne, s a mi életünkben is a lényeget: Mikor az Isten közeledik hozzám, s valamit kér tőlem, azt sosem maga miatt, de énértem teszi. Nekem akar egy végtelenül jobb, teljesebb életet adni. Azt akarja, hogy minden vágyam kielégüljön – ami csak egy valakinél lehetséges. Nála. Ne féljünk szóba elegyedni vele, s megtenni mindazt, amit kér. „Szem nem látta, fül nem halotta” mindazt a jót, amit Isten nekünk készített.