„Péter és Pál (tudjuk) nyárban összeférnek a
naptárban„ – írja Arany János egy kedves versében. Valóban egy napon
ünnepeljük e két nagy apostolfejedelmet, ugyanis a hagyomány szerint mindketten
ezen a napon, Krisztus után 67-ben szenvedtek vértanúhalált. Együtt ünnepeljük
őket, mert ahogyan a szent zsolozsma tanítja: „annyira szerették egymást
életükben, hogy haláluk sem választotta el őket”.
Aki azonban alaposabban ismeri a Szentírást és a Szent hagyományt, az
tudja: nem volt felhőtlen e két apostol kapcsolata az apostoli idők folyamán.
Többször volt nézeteltérésük, s néhány dologban nem is egyeztek. Péter – mint
ismerjük az evangéliumokból – rendkívül heves vérmérsékletű volt, s
felindulásaiban mondjuk levagdosta a katonák fülét, vagy épp fűt-fát ígérve
megfogadta, hogy ő Jézust soha nem hagyja el, s rá pár órára már nem is ismerte
őt. Pál, pontosabban Saul, aki jelen volt az Egyház első vértanúja
megkövezésénél – úgy, mint keresztényüldöző. A vallás és Isten nevében az Isten
embereit öldöste s próbálta magát az Egyházat halálra kövezni. Sok ellentét
volt közöttük. Egyszerű mai megfogalmazással tehát azt mondhatjuk, hogy nem ők
voltak a legjobb barátok a világon. És mégis: volt egy rendkívül fontos dolog
életükben – sőt a legfontosabb dolog, amely úgy életükben, mint haláluk után is
összefogta, összetartotta, összeforrasztotta őket. Ez pedig a közös cél volt:
Eljutni Isten országába, s minél több embert elvezetni oda. Mind a ketten
ugyanazért a célért harcoltak. S ez volt az, ami minden egyéb gondot,
problémát, konfliktust, nézeteltérést megoldott közöttük.
Van egy mondás, mely szerint „az ellenségem ellensége - az a barátom”.
De hasonlóan elmondhatjuk, hogy akik ugyanazért a célért küzdenek és élnek,
azok – még ha természetben mások is – ugyanúgy barátok. Mert nem az az egyedüli
szeretet, mikor két ember csak egymás szemébe néz, hanem legalább annyira az
is, mikor két ember egy irányba néz. Mi keresztények mind egy célért élünk:
hogy Istent megismerjük, szeressük, s hozzá eljussunk. Ha semmi más nem is, de
ez – és pontosan ez a legfontosabb –
összeköt minket. Ez az „isteni”, közös cél győzzön le közöttünk minden
viszályt, minden ellentétet. Csak juthatunk el Istenünkhöz. Hallgassunk Szent
Ágostonra, aki oly bölcsen tanít tanít: „Viseld el azt, akivel élsz, hogy
eljuthass ahhoz, akinél lenni vágyakozol.”
