Egyházunk legősibb és
legnagyobb Mária-ünnepét üljük ma. Azt a hitigazságot, hogy a Boldogságos Szűz
Mária halála után nem úgy halt meg, mint akárki közülünk. Az ő testét nem érte
romlás, hanem csupán „elszenderült”, s a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől
felvétetett, ahol a mindenható Isten a mindenség királynéjává tette.
Nagyon fontos, hogy e
mai ünnepnél is pontosan fejezzük ki magunkat: Szűz Mária nem ment a mennybe,
mint Jézus Krisztus, hanem hanem ő a mennybe vitetett, fölvétetett. Azaz nem
maga ment oda, hanem az ő Szent Fia, Jézus Krisztus vette őt föl. S hogy miért
olyan fontos ezt tudnunk, így megkülönböztetnünk? Többek között azért, mert ez
a mozzanat is csodálatosan rámutat Szűz Mária életében tanúsított
magatartására. Mária saját magát az Úr szolgálóleányának nevezte, aki teljesen
átadja magát az Isten akaratának. Úgy rábízta magát Isten tervére,
gondviselésére, hogy ki tudta mondani: legyen nekem a te szavaid szerint, vagy
más szóval: tégy velem, amit akarsz. Milyen óriási bizalom Isten iránt! De mint
ismerjük a Szűzanya életét, nem csalatkozott: Isten a saját maga anyjává tette
őt, megmutatta neki magát a feltámadás után, nem hagyta őt meghalni, hanem felvitte
a mennybe. Nagyboldogasszonyunk hagyta, hogy az Úr rendezze életét, s így lett
a Mennyország Királynője. Isten a legtöbbet, legjobbat adta neki.
Többek között erre tanít
mai ünnepünk: bízzunk az Istenben, s ne féljük rá bízni életünket. Sokkal
többet akar nekünk adni, mint amit mi saját erőnkből elérhetnénk. Ezért kérjük
a Boldogságos Szűz Máriát, segítsen nekünk is hozzá hasonlóan alázatos szolgává-,
szolgálóvá lennünk, hogy velünk is minden az Úr szavai szerint történhessen.
