Két szentet együtt ünneplünk e mai napon: Szent Kornél pápát és Szent
Ciprián püspököt - kiket minden szentmise kánonjában megemlítünk. Nem voltak fivérek, sem rokoni kapcsolatban nem voltak
egymással, beszélgetéseikben, levelezéseikben mégis testvérnek szólították
egymást.
A harmadik század közepén éltek – abban a korban, mikor még
javában dúlt a keresztényüldözés, s mikor az Egyház tanítása egyre
fényesebbé és tökéletesebbé csiszolódott az eretnek tévhitek elleni harcok
által. Mind a ketten keményen, de mégis szinte végtelen irgalommal
viseltettek azok iránt, akik valamilyen módon az Egyház ellen fordultak. Az
Egyház ügye volt az a közös cél, amelyért oly fáradhatatlanul harcoltak
mind a ketten. És ez tette őket testvérré. Nem vér szereint, hanem lelki
testvérré, mely még a vérrokonságnál is szorosabb kapcsolatot hozott létre
közöttük. Szent Ciprián egyik levelében így ír: „Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak. Ismerem hited és erényességed dicső
bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte
úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és
dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek
vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik
pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik
bárhol is a testvérek örömével?“
Az igazi keresztény valóban örülni tud keresztény testvére sikerének,
örömének, hitének. S valóban testvérének tekinti azt, akire nem irigykedik, ha
jól megy a sora, hanem együtt örül vele. S nem örül, ha nehézsége van, hanem
együttérez vele, s szeretetével erőt önt belé. Ezt a magatartást és ezt az
őszinte testvéri szeretet tanuljuk el ma két szentünktől. Milye jó lenne, ha mi
is mind így tudnánk beszélni egymással itt Varbón, mint ahogy Ciprián fejezi be
levelét: „Gondoljunk sokszor egymásra,
legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat
és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.”