2014. október 8., szerda

Magyarok Nagyasszonya

Míg tegnap Szűz Máriát, a Rózsafüzér királynőjét ünnepeltük, a mai napon már a Magyarok nagyasszonyához imádkozunk – őt tiszteljük e szentmisében. Éppen egy hónapja pedig a Kisboldogasszony, valamint néhány hete a Fájdalmas Anya emléknapja volt. S mindennek tudatában felmerülhet bennünk a kérdés – bennem fel is merült –, hogy nem túlzás-e ugyanazt a Szűzanyát ilyen sokszor köszönteni, ünnepelni, vagy annyi féle képpen szólítani, megnevezni. Hisz a többi szentünkre is általában csak egyszer emlékezünk egy évben – s Szűz Mária is csak egy volt – miért ünnepeljük őt annyiszor?
Akit szeret az ember, azzal igyekszik minél több időt eltölteni. Ha az ember szereti az Istent, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni. Ha valaki szereti a Szűzanyát, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni. Egyházunk pedig – mint azt a Mária ünnepek sokasága is mutatja – valóban szereti a Szűzanyát, mert igyekszik vele minél több időt eltölteni. Az újabb és újabb Mária ünnepek sok mindenre megtanítanak, sok igazságot felfednek a Szűzanya életéből, erényes életre nevelnek, de mindenekelőtt arra buzdítanak, és arra hívnak, hogy Máriával legyünk. Ez a mai nap is egy kiváló lehetőség – különösen nekünk, magyaroknak –, hogy újra együtt legyünk Máriával az ő Szent Fia mellett. S az, hogy mi ma is eljöttünk, minden bizonnyal azt tanúsítja, hogy mi szeretjük a Magyarok Nagyasszonyát, mert ezt a mai estét is vele szeretnénk eltölteni.

S ahogy a mai evangéliumban hallhattuk az angyal szavát: Mária áldottabb minden asszonynál. Ebből pedig logikusan következik, hogy az a nép, az a nemzet, amely a „mindennél áldottabbat” választotta királynőjévé és pártfogójává és nagyasszonyává, az maga is bőségben részesül ebből az áldásból. Legyen ez mindenkor előttünk, és éljünk ezzel a kegyelemmel. Legyünk büszkék arra, hogy a magyar néphezhez tartozunk, de éljünk is e kiváltsághoz méltóan: töltsünk minél több időt Szűzanyánkkal. S minden szép szavunkon túl ez bizonyítja majd igazán szeretetünket a Magyarok Nagyasszonya iránt.