Míg tegnap Szűz Máriát, a Rózsafüzér királynőjét ünnepeltük, a mai napon
már a Magyarok nagyasszonyához imádkozunk – őt tiszteljük e szentmisében. Éppen
egy hónapja pedig a Kisboldogasszony, valamint néhány hete a Fájdalmas Anya
emléknapja volt. S mindennek tudatában felmerülhet bennünk a kérdés – bennem
fel is merült –, hogy nem túlzás-e ugyanazt a Szűzanyát ilyen sokszor
köszönteni, ünnepelni, vagy annyi féle képpen szólítani, megnevezni. Hisz a
többi szentünkre is általában csak egyszer emlékezünk egy évben – s Szűz Mária
is csak egy volt – miért ünnepeljük őt annyiszor?
Akit szeret az ember, azzal igyekszik minél több időt eltölteni. Ha az
ember szereti az Istent, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni. Ha
valaki szereti a Szűzanyát, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni.
Egyházunk pedig – mint azt a Mária ünnepek sokasága is mutatja – valóban
szereti a Szűzanyát, mert igyekszik vele minél több időt eltölteni. Az újabb és
újabb Mária ünnepek sok mindenre megtanítanak, sok igazságot felfednek a
Szűzanya életéből, erényes életre nevelnek, de mindenekelőtt arra buzdítanak,
és arra hívnak, hogy Máriával legyünk. Ez a mai nap is egy kiváló lehetőség –
különösen nekünk, magyaroknak –, hogy újra együtt legyünk Máriával az ő Szent
Fia mellett. S az, hogy mi ma is eljöttünk, minden bizonnyal azt tanúsítja,
hogy mi szeretjük a Magyarok Nagyasszonyát, mert ezt a mai estét is vele szeretnénk
eltölteni.
S ahogy a mai evangéliumban hallhattuk az angyal szavát: Mária áldottabb
minden asszonynál. Ebből pedig logikusan következik, hogy az a nép, az a
nemzet, amely a „mindennél áldottabbat” választotta királynőjévé és
pártfogójává és nagyasszonyává, az maga is bőségben részesül ebből az áldásból.
Legyen ez mindenkor előttünk, és éljünk ezzel a kegyelemmel. Legyünk büszkék
arra, hogy a magyar néphezhez tartozunk, de éljünk is e kiváltsághoz méltóan:
töltsünk minél több időt Szűzanyánkkal. S minden szép szavunkon túl ez
bizonyítja majd igazán szeretetünket a Magyarok Nagyasszonya iránt.
