2014. november 6., csütörtök

Két nézőpont /Lk 15,1-10/

A farizeusok és az írástudók zúgolódtak, és azt mondták: Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük”. A farizeusok fő problémája az volt, hogy Jézus szóba állt a bűnösökkel. Erre mi csak azt tudjuk mondani: hála Istennek!
Hála Istennek, hogy Jézus szóba áll a bűnösökkel, mert éppen mi vagyunk azok a bűnösök, s ha ő nem ilyen lenne, még csak meg sem szólíthatnánk őt az imádságban. Hála Istennek, hogy Jézus együtt étkezik a bűnösökkel, s részt ad az ő lakomájából, mert csak így vehetünk mi is részt a szentmisén. Látjuk, mennyivel más lehet a magatartásunk attól függően, hogy beismerjük-e bűneinket.
Mindannyian bűnösök vagyunk. De aki ezt nem ismeri be, az sok vallási dolog-, előírás miatt méltatlankodhat. Aki viszont beismeri bűneit, az pontosan tudja, hogy hálával tartozik mindazért, amit Jézus az ő Egyházán keresztül elrendel, megszab és cselekszik. Mi melyik csoporthoz tartozunk?

Kánoni vizitáció

2014. október 23-án kánoni vizitációra került sor egyházközségünkben. Püspökatyánk, Chovanec Marián; egyházmegyénk általános helynöke, Koppal Branislav; püspökségünk igazgatója, Dado Martin; valamint püspöki helynökünk, Parák József látogatta meg plébániaközösségünket.
Erről készültek a felvételek: 



























































Ezt a képet pedig a püspökatya kapta emlékül




Köszönöm mindenkinek, aki bárhogyan segített 
e találkozó és ellenőrzés megszervezésében.

A felvételeket apukám készítette: hálás köszönet!