2014. december 6., szombat

Advent második vasárnapja

Az egész ádventi időben Jézus eljövetelét várjuk. S jól tudjuk, hogy két eljövetelről is szó van. Először is várjuk a karácsonyt, mikor arra emlékezünk, hogy kétezer éve földre szállt az Isten. De van egy másik eljövetel is, melyre legalább ilyen komolyan kell készülnünk: ez pedig Jézus második eljövetele a világ végén, melyről senki sem tudja, mikor lesz. Az a nap úgy jön el – írja Szent Péter, s hallottuk ma is –, mint a tolvaj. Ezért hangoztatja naponta Egyházunk: legyetek éberek, legyetek készen, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.
Ha figyeltünk az előbb hallott szentírási részekre, el kellett hogy gondolkodjunk valamin... „Főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap... Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja.” Aki tényleg figyel ezekre a szavakra, az minden bizonnyal most gondolkodik: A világ végén minden, amiben örömünket találtuk, vagy amitől szenvedtünk, elmúlik. Minden, amit itt átéltünk, s ami fontos volt, ami érdekelt, lekötött, izgatott, elmúlik. „Ezen a napon az egek nagy robajjal elpusztulnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik...” És számunkra ez a nap nem csak a világ végén jön el, de életünk végén is. És miután ezen elgondolkodtunk, folytatja az apostol: De mi „új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.” Ez az igazi vigasztalás, melynél nagyobb, erősebb nincs ezen a földön. Ez nem képzelgés, hiszen naponta tapasztaljuk: minden elmúlik, minden átalakul – csak az Isten örök – az ő szava, az ő ígéretei.
Mi is ezt ragadjuk meg, ez legyen mulandó életünk biztos kapaszkodója. Mert Isten szava mindig a helyes irányt mutatja, legyenek bármilyenek a körülmények, érjen minket bármilyen baj, változzon a világ a felismerhetetlenségig – Isten szava nem változik: nekünk is új eget és új földet ígér éppen akkor, mikor minden más elmúlik.

Talán már többször elfordultunk az Istentől. De látjuk? Ő mindig itt van! Bármikor jövünk hozzá, bármikor kérjük bocsánatát (elsősorban a szentgyónásban), soha nem vonakodik megbocsátani. Lehet, most is háttal vagyunk neki, de ő utánunk jött. Megszólít ezen a mai napon, ezen a mai szentmisén is – úgy, mint felkereste bűne után Ádámot, majd Ábrahámot, Mózest, Illést. Az Isten mindannyiunkat keres. Ma pedig megtalált, mert olyan közel van, hogy halljuk szavát. Meg akar vigasztalni, s örömet akar nekünk adni. Forduljunk feléje – s jó irányba folytassuk adventi utunkat.

Hasonlóság - Szent Miklós

A mai evangéliumunk elején arról hallottunk, hogy Jézus hogyan járta a falvakat, hogyan tanított, hogyan segített a szükségben sínylődő embereken. Valójában azonban ez az evangélium mai ünnepeltünkről, Szent Miklósról is szólhatna. Ő ugyanis annyira hasonulni tudott Jézus életéhez, szavaihoz, tetteihez, hogy ugyanezeket róla is elmondhatjuk.

A szentek tetteikben, életükben mind Jézusra hasonlítanak. S hogy vajon mi is a szentség útján járunk-e, az igen könnyen lemérhető azzal, vajon találunk-e hasonlóságot Jézus élete, és a mi életünk között.