2014. december 29., hétfő

A törvény /Lk 2,22-35/

Jól ismerjük a mai evangéliumban hallott történetet. Bár már többször hallottuk, többek között egy igen figyelemreméltó üzenetet fedezhetünk fel benne.
Négyszer említi meg az evangélista a történetben, hogy József és Mária a törvény előírásai szerint mentek Jeruzsálembe, hogy a törvény szerint cselekedtek. Tehát nem önszántukból, nem jókedvükből, hanem csak hogy a törvényt betartsák. És mégis: így találkoztak a Szent Simeonnal, s így ismerték meg Isten szándékát gyermekükkel, így kerültek közelebb Istenhez.

Isten parancsai ma is érvényesek, és Egyházunk is sok parancsot ír nekünk elő, melyeket talán nem mindig szeretetből tartunk be, inkább csak kötelességből. De a mai evangéliumi rész éppen azt szemléltette, hogy milyen fontos a kötelességek betartása, s hogy hogyan képes Isten azt is a mi javunkra fordítani. Tegyük meg mindazt, amit a törvény előír!