2015. március 31., kedd

Nagykedd

Az utolsó vacsorán” – mint hallottuk – „Jézus mélyen megrendült lelkében”. De nem csak ő, hanem az apostolok is, hisz olyakat mondtak, hogy még az életüket is odaadják Jézusért. A különbség közöttük az volt, hogy Jézus nem csak érzelmeivel, szavaival kötődött oly szorosan az Atyához, hanem elsősorban akaratával. Tudta, hogy mi a feladata, és azt meg is akarta valósítani – így képes volt a legnagyobb kísértéseknek is ellenállni.
Gyakran kérjünk Istentől ne csak egészséget, jólétet, „szerencsét”, de erős akaratot is, hogy szépen hangzó jóföltételeinkhez, nemes elhatározásainkhoz mindig hűek maradjunk – különösképpen most, az év legszentebb hetében.


2015. március 26., csütörtök

Büszkeségünk tudatában /Jn 8,51-59/

Nagyböjt végéhez és húsvét ünnepéhez közeledve egyre jobban fokozódik a feszültség Jézus és a zsidók között – halljuk naponta az evangéliumokban. S a hívő ember szinte megbotránkozik a zsidók Jézust elutasító magatartásán. Mennyire megkeményedett a szívük, elhomályosult látásuk, leblokkolt a józan gondolkodásuk. Nem is próbálták megérteni Jézust, hanem csak botránkoztak benne.
Sajnos azonban ma is gyakran megismétlődik ez az ellenszenves, büszke magatartás: mikor az Isten, vagy az Egyház sokszor nehezen érthető szavait, előírásait, törvényeit vagy tanítását hallva nem azt mondjuk: „Magyarázd meg, Istenünk, hogyan gondolod ezt. Meg szeretném érteni, szeretném látni a lényegét.” Hanem számtalanszor úgy reagálunk, mint Jézus idejében: „Most már tudjuk, hogy ez értelmetlenség, badarság. Mi tudjuk!” De hallottuk az evangéliumban: az így gondolkodó a vesztébe rohan.

Harcoljunk az effajta büszkeség ellen, s mi akarjuk minél jobban megismerni Isten és Egyházunk szavát, tervét, parancsait. Hisz mind a ketten azt akarják, hogy mi is üdvözüljünk – igaz, nem mindig pontosan úgy, ahogy mi elképzeljük.

2015. március 25., szerda

Urunk születésének hírüladása - Gyümölcsoltó Boldogasszony

Éppen kilenc hónnappal vagyunk karácsony, Jézus születésének ünnepe előtt. Egyházunk ilyenkor ünnepli-, ünnepelteti meg azt a csodálatos eseményt, mikor Jézus, a második isteni személy – egy alázatos igen-, beleegyezés után – megfogant anyja, Szűz Mária méhében. Ettől a naptól tehát Mária magát az Istent hordozta kilenc hónapig a szíve alatt.
Ez, a mai evangélimban elhangzott hírüladás, fogantatás pedig valójában nem más, mint egy „szerény, rejtett esemény – ugyanis Márián kívül senki sem látta, és senki sem tudott róla –, ugyanakkor azonban az emberiség történelmének döntő fordulata.” /XVI. Benedek/ Valóban, ez a magasztos, az egész emberiség sorsát lényegileg befolyásoló esemény, mikor Mária igent mondott Isten akaratára, s az Isten testté lett, nem ünnepélyes keretek között történt, nem nyilvánosan, nem magasztosan, nem egy különleges ünnepen, hanem egy kis ház kis szobájában, csendes, személyes imádság közben, egy egyszerű hétköznapon. Milyen sokatmondó lehet számunkra ez az üzenet. Remélhetőleg mindannyiuknak van imaélete – szoktunk rendszeresen imádkozni nem csak itt, az Isten házában, hanem otthon is – szobánk csendjében és magányában. A mai különleges esemény pedig aazt mutatja meg, hogy milyen fontosak ezek a személyes imák, ezek az Isten közelségében eltöltött percek! Hisz Isten is egy ilyen egyszerű helyet, egy ilyen hétköznapi alkalmat választott ki arra, hogy gyakorlatilag megkezdje az emberiség megváltásának nagy művét.
Urunk születésének hírüladása – ez a mai ünnep arra figyelmeztet és arra buzdít, hogy sose vegyük félvállról, sose hanyagoljuk el az otthoni-, napi-, személyes imádságunkat. Mert azokban a pillanatokban valóban az Istennel találkozunk. Mától még lelkiismeretesebben imádkozzunk otthonunk csendjében...


Miserend és hirdetések - Nagyböjt 5. vasárnapja


2015. március 21., szombat

Nagyböjt ötödik vasárnapja

Ezzel a mai nappal megkezdtük a nagyböjti idő második részét, amit a szenvedés időszakának hívunk. Míg eddig Egyházunkbűneinkre, s az azokért való vezeklésre szólított fel, buzdított, mától „nem mi vagyunk a középpotban”, nem a mi gyarlóságunkon van a hangsúly, hanem Jézus Krisztus szenvedésén. Mától a miseszövegek is erre mutatnak rá, s már azokat az énekeket is énekeljük, melyek Urunk szenvedéséről, Mária fájdalmáról, Jézus kereszthaláláról szólnak. Mától tehát a hangsúly minden tekintetben Istenre tevődik.
Az előbb hallott evangélium is éppen ezt fejezi ki, mutatja be gyönyörűen. Így kezdődött: „Abban az időben (sokan) felzarándokoltak (Jeruzsálembe), hogy az ünnepen imádják az Istent...” Első hallásra tanán nincs ebben semmi különleges. De olyan sokatmondóan megjegyezte az evangélista, Szent János, hogy azért mentek az emberek Jeruzsálembe az ünnepre, hogy imádják az Istent. Nem azért, mert így volt szokás; nem azért, mert kérni akartak valamit; nem azért, mert ott jól érezték magukat, hanem azért, hogy „imádják az Istent”. Micsoda nemes, tiszta és magasztos szándék. Elsősorban azért menni Istenhez, azért részt venni az ünnepen, hogy imádjuk az Istent...
Számunkra is az ünnepre való felkészülés utolsó két hete van már csak hátra. Eddig remélhetőleg böjtünkkel engeszteltük az Istent, most rá figyelünk, vele vagyunk a szenvedésben, de a mi ünneplési-, „húsvéti” célunk is valami hasonló legyen: egyszerűen Istennel lenni, imádni őt. Nem azért jönni a szentmisékre, mert kell, mert küldenek, mert „mit szólnak, ha nem megyünk”, mert szoktunk, vagy mert így szép. Azzal a vággyal jöjjünk, hogy mi Istent akarjuk imádni.
Mától egészen húsvét hajnaláig Krisztus szenvedését szemléljük, azt éljük át, abban vegyünk részt, hogy az ünnepen már a feltámadt Jézust imádhassuk.


2015. március 19., csütörtök

Szent József

Szent József ünnepét üljük ma. Egyházunk ezt a napot főünneppé tette, azaz a legmagasabb ranggal tüntette ki, ugyanis jól tudja, milyen fontos volt Szent József személye üdvösségünk történetében. Az Isten olyannyira megbízott benne, hogy az ő gondoskodása alá helyezte egyetlen Fiát, valamint édesanyját. A Biblia, a Szentírás igen keveset beszél róla, sőt egyetlen egy szavát sem jegyezte fel. De amit feljegyzett róla, az mindennél többet mondó: a tettek embere volt, tettei pedig az Isten akaratát követték.
Az ember mindig kíváncsi. Szeret dolgokat felfedezni – legyenek azok akár régiek, akár újak. S amit a régi dolgokból nem tud meg, amire nem jön rá, azt megpróbálja pótolni képzeletével. S erre az egyik legmegfelelőbb kifejezőeszköz a művészet. A középkori-, s a későbbi korok csodálatos festményei is nagyon gyakran foglalkoztak a Biblia egyes részeivel, próbálták a saját elképzelésük alapján megfesteni, „megfogalmazni” azokat az eseményeket, képeket, melyekről a Szentírás csak röviden, egy-egy mondattal beszél. A  számtalan közül meg szeretnék nektek mutatni egyet, melyet nézve, szemlélve egy igen fontos dologra jöhetünk rá mai szentünkkel kapcsolatban. Anton Raphael Mengs 18. századi német festő képéről van szó, a címe pedig: Szent József álma. A művész pedig tudatosan egy nagyon mélységes gondolatot mutat meg a festményen. Mint ma is hallottuk az evangéliumban, az Úr, az Isten Szent Józsefhez álmában szólt az ő angyalán keresztül. Szent József tehát alszik, szemei csukva vannak, de az angyal nem beszél hozzá, hanem mutat neki: egy irányt. Első pillantásra ezt lehet, hibának gondolhatnánk, hisz minek mutat az angyal, ha a Szent József szeme csukva van? De éppen ebben fedezhetjük fel a művészi kifejezésmódot és a teológiai mélységet. Szent József nem testi szemével, de lelki szemével, szívével látja az Úr angyalát, szívével figyel az Istenre. Ahogy A kis hercegben írja Exupéry: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Az Isten a lekünkben, fizikailag láthatatlanul szól hozzánk, de akinek a szíve tiszta és fogékony, az meghallja, „meglátja” ezt a szót, ezt az irányt. Mint Szent József, aki habozás nélkül az Úr szavára, irányára hagyatkozott, és szavak helyett tettekkel bizonyította szentségét, Isten iránti bizalmát. Milyen csodálatosan kifejezi mindezt ez a festmény.

Lelki szemünk mindannyiunknak van. De vajon mi is ilyen jól látunk vele? Szent József mai ünnepe erre ad példát, és ebben is segíteni akar nekünk.