2015. július 30., csütörtök

Példabeszédek /Mt 13,47-53/

Jézus amint befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét” – hallottuk. Istenünk sokszor hozzánk is példabeszédekben szól, hogy mi is elgondolkodjunk rajtuk, megértsük azokat, végül pedig levonjuk belőle – ki-ki a maga számára – a tanúságot.

A példabeszéd ugyanis mindig gondolkodásra késztet. Arra, hogy benne felismerjük benne magunkat – saját hibáinkat, vagy éppen erényeinket. Hogy intést-, illetve biztatást kapjunk földi utunkra. Ezért sosem csak külső szemlélőként, de belső szereplőként hallgassuk azokat, hogy a mi életünkben is kellő hatást érjenek el Krisztus Urunk szavai.

2015. július 27., hétfő

Miserend és hirdetések - Évközi 17. vasárnap


A te országod /Mt 1,31-35/

Jézus szavai arról tanúskodnak, hogy a mennyek országa állandóan növekszik – itt a földön, és itt van közöttünk. Valójában nem rajtunk múlik, hogy növekszik-e – mi azt nem korlátozhatjuk. Azonban rajtunk múlik, hogy mi is részesei vagyunk-e.
Naponta elimádkozzuk: „jöjjön el a te országod”. Persze, ha nem kérnénk, akkor is eljönne, akkor is növekedne. A Miatyánkban sokkal inkább azt kérjük, hogy mi is részesei lehessünk, hogy mi is polgárai, terjesztői, építői legyünk a mennyek országának.

Isten nélkülünk is tud cselekedni. De velünk együtt akar.

2015. július 25., szombat

Évközi idő tizenhetedik vasárnapja

Az előbb hallott csodálatos kenyérszaporítás Jézus egyik legismertebb csodája. De ez a csoda nemcsak mára vált ilyen ismertté, hanem amint ez megtörtént, Jézust azonnal, erőszakkal királlyá akarták tenni. Ő azonban visszavonult, eltűnt előlük. Vajon miért? Hisz máskor ő maga mondja, ahogy a passióban is hallani szoktuk: „Igen, én király király vagyok.” A csodálatos kenyérszaporítás után azonban ő eltűnik előlük.
Egy ilyen csodatevő királyt ma is elfogadna minden nép, minden nemzet. Persze ma nem azt kérnék, hogy kenyeret szaporítson, sokkal inkább azt, hogy pénzt. Eléje tennének néhány eurót, s kérnék, úgy sokszorozza meg, hogy mindenkinek bőségesen jusson – mint akkor a kenyerekből. Ő pedig – Isten lévén – mindezt meg tudná tenni. De ahogy a mi történet is mutatja: ő nem ezt akarja. Ő nem a földi-, mulandó dolgokat jött gyarapítani, sokasítani, hanem a mennyei és örök dolgokat akarja velünk megismertetni. Ezért nem hagyja, hogy földi királlyá tegyék, mert tudja, akkor mindig csak az effajta csodákat kérnék tőle, és sosem tudnának betelni a földi jóval – bármennyit is adnának neki.

Ez a mai vasárnap, ez a mai szentmise (többek között) erre akar megtanítani minket, hogy mi is megértsük: Isten nem a mi földi kívánságaink mindenkori beteljesítője, hanem Isten, aki az örök mennybe hív. Mindenekelőtt üdvösséget kérjünk tőle, nehogy előlünk is eltűnjön, mint akkor a tömeg elől.

2015. július 20., hétfő

Előre megmondta /Mt 12,38-42/

Jézus sokkal a halála előtt megjövendelte feltámadását is – mint a mai evangéliumban hallottuk. És minden, amit előre megmondott, be is következett.
Ha figyelmesen olvassuk a Szentírást – vagy csak odafigyelünk rá itt a szentmiséken –, akkor minden alkalommal előre megtudhatjuk, mi lesz a következménye a bűnnek, és mi annak, ha az Istennek tetsző dolgot választjuk. Így a lényeg a hitben van: tudunk-e hinni Isten szavának, mégha mi máshogy gondoljuk a dolgokat.

Naponta imádkozzunk saját magunk, és egymás hitéért.

2015. július 18., szombat

Évközi 16. vasárnap

A nyár egy része sok embernek a pihenés időszaka. Ilyenkor járunk kirándulni – messzebre – közelebbre, hosszabb – rövidebb időre. Aki akar, talál magának úgy szabadidőt, mint lehetőséget a pihenésre.
Jézus és az ő apostolai is elfáradtak az állandó munkában – az evangélista azt írja, hogy „még evésre sem maradt idejük”. Ezért akarta őket elvinni Jézus egy magányos helyre. De amint hallottuk és ismerjük: a nyugalom és pihenés helyett hatalmas tömeg fogadta őket. De mi ebben az érdekes, vagy mit jelent ez számunkra? 
Jézusnak megesett rajuk a szíve. Bár fáradt volt, mégis újra tanítani kezdte őket – a legnagyobb szeretettel. Pedig - tudjuk - nagyon nehéz bármit is tenni – fáradtan. Még nehezebb szeretettel tenni valamit – fáradtan. Tudja ezt a beteg, aki a fájdalomtól nem tud aludni éjjel, tudja ezt az édesanya, aki nem tudja magát kipihenni újszülöttje mellett, tudja ezt mindenki, akinek a betervezett pihenés – valami oknál fogva – nem jön össze. Mindannyian voltunk már fáradtak, s az miatt idegesek, kedvetlenek és mogorvák. A mai nap azonban Jézust állítja elénk példaképnek, hogy megmutassa: le lehet győzni a fáradtságot, az idegességet is, ha nem magunkra, hanem másokra figyelünk. Szeretni mindig lehet – csak odafigyelés kell hozzá. Nem magunkra, hanem a körülöttünk élőkre.
Mindannyiunknak van otthon keresztünk – a falon, a polcon, az asztalon. Nézzünk r, s gondoljunk Jézusra. Ő még a kereszten sem, akkor sem csak magával volt elfoglalva: az egyik latorba reményt öntött, az őt kivégzőkért imádkozott, anyjának gondoskodó gyermeket adott – összetöve, fáradtan, félig holtan. Micsoda példaadás – mint az egész élete.

Teendőink közepette mindannyian tervezzük pihenésünket is. De ha valami nem úgy jön össze, ahogy szeretnénk, akkor is tudjunk keresztény módon viselkedni – önzetlenül odafigyelni szeretteinkre. Fáradtan is. Ma – többek között – erre tanít Jézusunk.