2015. december 30., szerda

Miserend és hirdetések - Szent Család vasárnapja


A kevés is elég /Lk 2,36-40/

Jézus gyermekkoráról nem sokat az írnak az evangéliumok. Csupán annyit tudunk róla, hogy „növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.” És mégis: ebben a kevés leírásban benne van minden szükséges.
Mennyi mindent el tudunk mondani, tudunk mesélni gyermekeinkről, családtagjainkról, vagy éppen magunkról. A legfontosabb megállapítás mégis az kell hogy legyen, hogy Isten vajon kedvét leli-e bennünk.

Számunkra is ez legyen életünk minőségének és fejlődésének fő mércéje: vajon Isten kedvét leli-e bennünk...

2015. december 28., hétfő

Aprószentek

Szent Quodvultdeus püspök írja az Aprószentekről szóló tanításában: „Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudjak emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját.
Valóban: egy részről milyen borzalmas történés az, amelyre ma emlékezünk, hogy Heródes annyi kisgyermeket kegyetlenül megöletett. A másik oldalról viszont milyen óriási tanúságtétel az, amit ezek a még tudatuknál sem levő gyermekek adtak. „Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust!

Olyan jól és hatásosan talán mi sem tudunk beszélni Krisztusról: nem tudunk másokat meggyőzni, nem tudjuk hitünk lényegét szavakba foglalni. Azonban hívő életünk is lehet egy igen komoly tanúságtétel – mikor szeretettel vagyunk egymás és Isten iránt, azzal valójában hitünket valljuk meg. Erre buzdítsanak minket mai gyermek szentjeink, hogy soha és senki előtt ne féljünk kimutatni, megvallani hitünket.

2015. december 27., vasárnap

Szent Család vasárnapja

A Szent Család megnevezést hallva talán mindannyiunknak egy idillikus, harmonikus kép jut eszünkbe. Szűz Mária karjában tartja gyermekét, Szent József mellette – csendben, békességben, boldogságban, elégedettségben... S talán még irigykedünk is rájuk... „Milyen szép család, milyen jó nekik...”
Valóban, Egyházunk példaként állítja elénk a Szent Családot, követendő példaként. Hisz így imádkoztunk a mai Collectaban: „Istenünk, te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot.” Példa, de talán más, mint amilyet mi elképzelünk. Isten ugyanis nem tüntette ki semmi olyan jóval ezt a családot, amilyenre sokszor vágyunk, s amiért annyi áldozara képesek vagyunk. Nem volt pompás otthonuk – egy istállóban szálltak meg. Nem volt kellemes melegük – egy hideg téli éjszakán született gyermekük. Nem volt nyugalmuk, békességük – Egyiptomba kellett menekülniük. Nem volt pénzük – nincstelenül kerestek szállást. Nem volt sok rokonuk – ismeretlen pásztorok látogatták meg őket... Nem volt mit enniük... És mégis – ők a Szent Család. Még mindig irigyeljük őket? Nekünk mennyi minden megvan ezek közül – mennyi mindent tettünk azért, hogy mindez meglegyen családunknak? És mégis – sokszor nem szent a család. Mégis sokszor széthullik a család. Mégis oly sok a békétlenség, az elégedetlenség. Ezek a földi javak nem tudják szentté tenni a családot.
Püspökatyáink az egyik pásztorlevelükben így fogalmazták meg: „Isten egyértelműen a tudtunkra adja, mit jelent számára a család. Amikor Fiát a világba küldte, nem arról gondoskodott, hogy előkelő palotában szülessen meg, vagy hogy válogatott ételekben dúslakodjon, hanem arról gondoskodott, hogy Fia rendezett családi körülmények között jöjjön a világra és nevelkedjék.” Jézus, Mária és József mindig és mindenütt azt tartották szemük előtt, hogy családjukban szeretet uralkodjék. Mivel Isten terve az volt, hogy Jézus ebben a családban szülessen meg, ők is azon voltak, hogy ebben a családban találják meg boldogságukat. Tudták, hogy mit kér tőlük az Isten, s azt meg is valósították – így volt szent a családjuk. Nem csak a földi örömöket keresték– tudták, arról Isten majd gondoskodik. A lényegre: szeretetre törekedtek.
S az ő példájukra mi is tegyünk hasonlóan. A lényegre törekedjünk, s akkor a többiről Isten gondoskodik. Talán nem úgy, ahogy mi elképzeljük, talán kevesebb földi jóval – de ő képes a miénket is szent családdá alakítani az ő terve szerint. Abba fektessük a legtöbb energiát, amibe a Szent Család is tette: az egymás iránti önfeláldozó szeretetbe.

Isten nem hív senkit felhőtlen, minden földi javat kiélvező boldogságra. De mindenkit hív egy olyan közösségbe, ahol Isten szerinti öröm, béke, jóság és szeretet uralkodik. Keressük ezt nála – mert csak ott találhatjuk meg. Legyenek szentek a mi családjaink is.

2015. december 26., szombat

Szent István - az első

Nagyobb egyházi ünnepeinket nem a véletlennek köszönhetően tartjuk akkor, amikor tartjuk. Ez a mai, Szent István első vértanú ünnepe sem véletlenül került karácsony másnapjára. Míg tegnap Krisztus születését ünnepeltük – írja Benedek emeritus pápánk –, ma az első vértanúnak „mennyei születéséről” emlékezünk meg.
Különleges kapcsolat van a két ünnep között, amit jól összefoglal az ambroziánus liturgia ezekkel a szavakkal: „Tegnap az Úr megszületett a földön, hogy István megszülethessen a mennyben.” A mai ünnepnek köszönhetően talán jobban megérthetjük karácsony ünnepét is: Isten azért lett emberré, hogy megváltson minket bűneiknből, hogy mi a mennybe juthassunk.

Ma tehát elmondhatjuk, hogy a keresztények közül Szent István vértanú vértanú értette-, tapasztalta és élte meg elsőként, mit is jelent a karácsony, Jézus születésének ünnepe. Imádkozzunk, hogy Jézus születését mi is úgy megértsük, hogy általa majd mi is újra születünk a mennyországba.

2015. december 24., csütörtök

Karácsony - ismerős arcokkal


Karácsony - ünnepi mise

Az emberiség egyik legfontosabb ünnepe van, s mégsem ünnepel az egész emberiség. Az Isten minden emberért lett emberré, de mégsem ünnepli ezt meg minden ember. Sőt, akik ünnepelnek, akik ünneplünk, kisebbségben is vagyunk. S nem csak ebben, de sok másban is általában a kisebbséghez tartozunk. Mi, magyarok itt Szlovákiában a kisebbséghez tartozunk. Mi vagyunk kevesebben. Hasonló módon itt községünkben, mint vallásukat gyakorló hívek is kisebbségben vagyunk – nem úgy, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt. Mindig többen maradnak otthon a szentmisék ideje alatt, mint akik itt vagyunk. De a nagyvilágban is mi keresztények kisebbségben vagyunk. Mi vagyunk kevesebben. És ezek szerint mi már hitünkben, életvitelünkben nem alkalmazkodhatunk a többséghez, mint régen, nem követhetjük a többséget, nem irányíthat és vezethet minket a többség – mert az nem vallja, nem tudja, vagy nem akarja megismerni az Istent. Valaki igen szellemesen, de sajnos helyesen állapította meg: „Kerüld el a karácsonyi tolongást… menj templomba”. Így van ez, kedves ünneplő híveim, évről évre kevesebben hiszünk Istenben, évről évre kevesebben ünnepeljük meg Urunk megtestesülését
De mi tudjuk, egyedül a keresztény érték az, amely az örök élet zálogát hordozza magában, amely vallja a végtelenül jobb, és teljesebb világot, az örök világot, az örök életet. Istenünk az egész egyházi év folyamán tanít minket, ünnepelteti megváltásunk egyes eseményeit, hogy egyre jobban megértsük, s ez után egyre több embernek megmutassuk: az igazi élet csakis Istennel, Istenben van. De sajnos oda fajult már az emberiség, a társadalom, hogy a világi törvények egyenesen tiltani próbálják a hit megnyilvánulását, megvallását. Éppen ezért nekünk nagyon sokszor szembe kell mennünk a közfelfogással, a közgondolkodással... Nem hagyhatjuk, hogy mint egy tömeg tagjaként vigyenek, ahová a többség tódul.
Jézus Krisztus, aki ma emberré lett, szembe szállt az akkori fölfogással, az akkori Messiás-elképzelésekkel, s egy új utat mutatott, mely elvezet az Istenhez. De övéi nem fogadták be – halljuk az evangéliumban. „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” A többség közömbös, sőt elutasító maradt. Az emberiség többsége Jézus születésekor is nagyban rohant tovább a vesztébe, nem ismerték föl Isten hangját. Pedig ő hányszor szólt az emberhez: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk”.
Hívő őseink viszont a keresztényüldözések, a háborúk, az elnyomás, az egyházat támadó korokban is tudtak hinni, tudtak, akartak ünnepelni. E szent örökséget kaptuk meg mi is szüleinktől, akik tovább adták e hitet, akik megtanítottak minket a karácsony igazi értelmére, helyes megünneplésére. Tartsuk ezt a hitet, növeljük magunkban ezt a hitet, adjuk tovább e hitet: hogy minden körülöttünk élő ember megértse: az Isten mindig csak adni akar nekünk. Az Isten sosem vesz el tőlünk semmit, mindig csakis adni akar. De ezért szemben kell úsznunk az árral! Törtetnünk kell felfelé, a többséggel szemben, hogy példánkat látva minden ember megismerje Istent, eljusson az igazság ismeretére.

Az emberiség egyik legfontosabb ünnepe van, s mégsem ünnepel az egész emberiség. Az Isten minden emberért lett emberré, de mégsem ünnepli ezt meg minden ember. Mi azonban – ha kevesen is – ünnepeljünk, hogy talán éppen a mi tanúságtételünknek köszönhetően mások megismerjék az igazi értéket – meglássa, megismerje a többség is, hogy Isten nem csak a kisebbségé – de az egész világé.

Karácsony - éjféli mise


Éjfél múlt pár perccel. Ilyenkor az ember általában aludni szokott. Van, aki a tévé előtt, van, aki csendben, van, aki egyedül, más a párja mellett. De most itt vagyunk – éjfélkor az Isten házában. Nincs ez túl gyakran, talán ez az egyedüli alkalom az évben. De ma éjjel eljöttünk, mert hisszük és nyilvánosan megvalljuk: Jézus megszületett, Jézus megszületik ma – ezen az éjszakán.
Ilyenkor, karácsonykor talán mindannyiunkban felelevenedik egy-egy gyerekkori emlék, mikor úgy tudtunk örülni, hogy semmi nem zavart, semmi más nem érdekelt. Ahogy gyermekként vártuk a karácsonyt, ahogy vártuk a „Jézuskát”… Most pedig sokszor azt sem tudjuk, hol van a fejünk, hogy mit vegyünk, mit kell még elintéznünk, beszereznünk, megsütnünk, kitakarítanunk. S meglehet, hogy a sok karácsonyi teendő és dísz eltakarja a szemünk elől a lényeget. A lényeget, hogy gyermek született, s hogy ez a gyermek nekünk született meg! Nekünk, miattunk, közénk született meg.
Vajon ott van-e az igazi, tiszta karácsonyi öröm a szívünkben? Ha ott van, adjunk most hálát a mindenek Istenének. Ha pedig még nincs, kérjük Istent: hogy tudjunk a gyermekekhez hasonlóan végtelenül, a végtelenre vágyva örülni – ahogy Ady írja:
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

Az Isten ma éjjel leszállt a földre, hogy mi felemelkedhessünk a mennybe. Erre tanít ez a mai liturgia, ez az éjféli szentmise. Emeljük fel mindannyian egytől-egyig szívünket, adjunk hálát Urunknak, Istenünknek, hogy születésének öröme a mi szívünk öröme is legyen.