Ezen a szent éjszakán a világosság
győzött a sötétség fölött, az Isten a sátán fölött, a jóság a gonoszság
fölött, a feltámadás a halál fölött.
Megáldottuk az új tüzet kérve, hogy Isten „mennyei
vágyakra gyújtsa föl a szívünket”. Feldíszítettük és meggyújtottuk a
húsvéti gyertyát. Az Alfa, az Omega s az évszám mind-mind azt jelképezik, hogy
Isten az örökkévalóság Ura, maga az Örökkévaló, kinek nincs kezdete, s nincs
vége. Az öt tömjénszem Krisztus sebhelyeire emlékeztet, melyek állandóan
őriznek és védenek minket. Rengeteg jelkép, melyet nélkülözhetetlen megértenünk
és szemünk előtt tartanunk. Hisz „ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.” Most a jelképek azok, melyek az örök húsvétot
előre vetítik nekünk.
Krisztus világossága. Ez volt az első szó,
amely ezen az éjszakán elhangzott ebben a templomban. Krisztus világossága.
Istennek legen hála – válaszoltuk. De hisz erre a csodálatos tényre, eseményre,
felszólításra szinte nem is tudunk mit válaszolni. Mi mást mondhatnánk? Mikor
Krisztus az életét, az istenségét feláldozva meghalt borzalmas körülmények
között a kereszten, harmadnapra pedig feltámadt csak azért, hogy nekünk
megnyissa a mennyet! Mit mondhat erre a bűnös ember? Mit mondhatunk mi,
bűnösök? Mit? Talán jobb lenne, ha szótlanok maradnánk, ha semmit sem mondanánk.
Vajon mit válaszolhatunk az Isten végtelen szeretetére? Talán mindannyian
érezzük, hogy most szólni kell, de szólni nem lehet.
Szent Ágoston: „Ha kimondani képtelen vagy,
és hallgatnod sem szabad, nem marad más, mint hogy ujjongj!”
Ujjongva énekeljünk mi is ezen a szentmisén, s
majd a feltámadási körmenetben is, melyben gyertyáink és szívünk világosságát
visszük el oda is, ahol még talán a sötétség az úr.
Ezen az éjszakát felragyogott számunkra az
üdvösség, a végtelen Isten fénye. Íme, ez Krisztus világossága! Istennek legyen
hála!