A szent húsvét harmadik vasárnapját
üljük. Az evangéliumban újra a feltámadt Jézussal való találkozásról
hallottunk – hasonlóképpen, mint az elmúlt két hét vasárnapjain. Szent Lukács
evangélista nagyon fontosnak tartja, kifejezetten hangsúlyozza, hogy Jézus nem
valamiféle szellemként, vagy lélekként jeleneik meg, hanem „testi valóságban“.
Egy hete Szent Tamás vizsgálta meg alaposan Jézus sebét, ma az apostolok
láthatják saját szemükkel a különleges bizonyítékát a valódi
feltámadt testnek: olyat tett, amit a szellem nem tud – evett.
Jézus teste tehát ugyanaz volt, amelyben élt,
szenvedett és meghalt. De az is egyértelmű volt minden apostol számára, hogy
Jézusnak a feltámadott-, dicsőséges teste már egészen új tulajdonságokkal is
rendelkezik – hiszen nem ismert határt sem térben, sem időben. A feltámadt
Jézus bárhol és bármikor meg tud jelenni – még a zárt ajtók sem jelentenek
neki akadályt – mint olvastuk. Ugyanaz a Jézus támadt fel, de nem
ugyanoda, vagy nem ugyanarra. Visszatért a halálból az életbe, de egy más
életbe – hiszen ez a test már romolhatatlan, többet nem hal meg. Igaz, Jézus
már korábban feltámasztotta a naimi ifjút, feltámasztotta Lázárt, de ők
újra meghaltak. Jézus azonban nem. Mert ő más életre támadt fel – az örökre.
És hogy miért olyan fontos ez? Mit jelent ez
számunkra? Talán éppen azt, amit a szentmisék folyamán sokat hallunk: Krisztussal
együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van. Ha mi
meghalunk a bűnnek, egy új életre kell hogy feltámadjunk, nem ugyanolyanra.
S mi mikor támadhatunk fel? Egy-egy szentgyónás után, mert akkor valóban
meghalunk a bűnnek – s új életet kapunk. De fontos, hogy valóban új
élet legyen az! Nem szabad a gyónás után ugyan olyannak lennünk, mint
előtte voltunk. Úgy kell élnünk, hogy mindent a világon úgy használjunk,
hogy szívünk már most az örökkévalókhoz ragaszkodjék.
Kérjük ma a feltámadottól, hogy mi is meg
tudjunk halni minden bűnnek, minden bűnös szokásunknak – hogy így legyünk Jézus
társai nem csak a halálban, hanem a feltámadásban is.
