2015. május 9., szombat

Húsvét hatodik vasárnapja

Az egyik jó barátom nyáron külföldre ment kirándulni – egy egész hónapot töltött Franciaországban. Mivel csak kirándulni ment, s nem iskolába, vagy nyelvet tanulni – nem nagyon igyekezett az ottani nyelvet elsajátítani. Egyszóval: nem tudott franciául. Ezért – mint mondta – a kirándulás alatt nem is járt misére, ugyanis nem értett volna belőle semmit. Lehet, mi is elgondolkodtunk már ezen – minek mennénk misére, ha úgysem értenénk belőle semmit?
Többek között ez az eset jutott eszembe, mikor a mai nap első olvasmányát elolvastam az Apostolok cselekedeteiből. A szentíró nagy pontossággal megjegyzi: „Péter még be sem fejezte a beszédét, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást.” Milyen érdekes. Ezek szerint nem Péter apostol beszédének, prédikációjának köszönhetően kapták meg a hallgatók Isten ajándékát, nem a prédikáció hatására világosultak fel s lettek igaz hívőkké, hanem Isten kegyelmének köszönhetően.
Nekünk, keresztényeknek pedig sosem lehet hathatósabb-, erősebb érvünk, mint a Szentírás – az Isten örök, igaz, élő szava. Ez pedig ma arra tanít, hogy nem aszerint kapjuk Istenünk kegyelmét, természetfölötti ajándékait, hogy éppen teljes pontossággal értünk-e minden egyes szót, vagy hogy fölfogjuk-e maradéktalanul az elhangzott szavakat. Az Isten kegyelme árad már csupán abból is, hogy részt veszünk a legszentebb áldozatban, Krisztus keresztáldozatában, hogy Isten közvetlen közelségében vagyunk, hogy magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget. Az Isten kegyelmét nem korlátozzák sem a szavak, sem a szavak megértése. Vagy talán azt gondoljuk, hogy ha valamit nem értünk a szentmisén, akkor az nem ér semmit? Vajon egy nyelvi nehézség akadály lehet a mindenható és mindentudó Istennek?
Péter még be sem fejezte a beszédét, és a Szentlélek már leszállt mindenkire”. Mi papok is sokszor beleesünk abba a hibába, még ha nem is akarunk, hogy azt gondoljuk: a szentmise legfontosabb része a prédikáció. Hisz arra készülünk a legtöbbet, a többit „már úgyis tudjuk”. Pedig egyre jobban kell nekünk is, papoknak, nektek is, laikusoknak elmélkedni a legszentebb titkon, a szentmise legfontosabb részén, mely maga az átváltoztatás, mikor a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé lényegül át. Ez a szentmise központja, ez teszi a szentmisét szentmisévé. Prédikáció nélkül a szentmise éppúgy szentmise marad, de az átváltoztatás nélkül egyetlen összejövetelből sem lenne szentmise.
A mi szentmisénk mindenekelőtt áldozat. Nem csupán közösségi összejövetel, nem csupán szeretetlakoma. Áldozat! Krisztus keresztáldozatának jelenvalóvá tétele. Aki a szentmisén jelen van, az szó szerint a kereszt tövében áll, mikor Jézus meghal rajta. Két nappal ezelőtt lehetőségem nyílt fizikailag is ott állni a kereszt helyén: Jeruzsálemben azon a helyen, ahol kétezer éve felfeszítették Jézust. Saját kezemmel érinthettem Krisztus keresztjének tövét... Ott nem volt szükség semilyen magyarázatra, semilyen prédikációra – az embernek ott egyetlen szó nélkül kicsordul a könnye és megérthet mindent. Pedig már nincs ott Jézus a kereszten, csak a kereszt helye. De itt, mégha csak lelki szemeink előtt is, de Jézus most is itt van a kereszten, s meghal rajta – ez a szentmise.
Ebbe gondoljunk bele minden szentmisén: a kereszt alatt állni, ahol Krisztus, az Isten a mi bűneinkért feláldozza magát – talán magyarázni sem kell: nem csak akkor „ér valamit”, ha értjük a szavakat.

Így vegyünk részt minden egyes szentmisén – itthon, vagy idegen országban. Az áldozat érthető szavak nélkül is áldozat, hisz Krisztus halála a kereszten,  ez a megváltói tett mindennél többet elmond és megértet velünk.