2015. május 11., hétfő

Előre /Jn 15,26-16,4a/

Jézus nem hagyott semmit a véletlenre. Tanítása és szavai nem követelnek későbbi kiigazítást vagy javítást. Ő mindent tudott előre, tudta, mi, hogyan és mikor fog megtörténni. Nem akarta tanítványait sem bizonytalanságban hagyni. Ezért mondta el a mai szavakat az utolsó vacsorán – ezért jövendölt az elkövetkezőkről. Hogy nehogy azt higgyék valamikor is a hívek, hogy valami olyan történt, amivel Jézus nem számolt. Istennél sosincs váratlan helyzet.
S nincs ez máshogy a mi életünkkel sem, kedves testvéreim. Az Isten mindent tud előre. Tudja, hol, ki és mikor fog megbetegedni, vagy meghalni, esetleg milyen szerencsétlenség fog bekövetkezni. Fontos azonban, hogy mi is tudjuk: Istennél nincs váratlan helyzet – ami annyit jelent, hogy Istennél nincs reménytelen helyzet. Most kell hogy ezt tudatosítsuk, „hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy ő előre megmondta nekünk.“ – Istennel és Istennél mindig mindenre van megoldás, mert ő számol mindennel.

Legyen valóban mindig őszinte imánk, mikor ezt énekeljük, különösen majd az  elkövetkező júniusi hónapban: „Támadna bármi vész, szívem meg nem remeg, gondot viselsz reám, hiányt nem szenvedek.”