2015. július 12., vasárnap

Évközi idő tizenötödik vasárnapja

Az ószövetségi prófétákról minden bizonnyal hallottunk már. Talán néhányat meg is tudnánk név szerint említeni: Izajás, Jónás, Jeremiás... Ámosz prófétát azonban talán kevésbés ismerjük. Ma tőle hallottunk egy olvasmányt. Attól a prófétától, aki egyszerű pásztorként működött és élt.. Magáról így ír: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának a fia… azonban elhívott az Úr a nyáj mellől.” Nem volt tehát egy művelt, tanult, vagy különleges képességekkel megáldott ember, de Istent éppen őt választotta ki, hogy munkatársa legyen. Hasonlóan volt az ismertebb Jeremiás próféta is, akit Isten még nagyon fiatal korában, gyermekként hívott meg, amikor nem volt még szinte semmi tapasztalata az életben. És még sorolhatnánk tovább a többi prófétát is, akiknél az isteni meghívás nem az ők – mondhatnánk – „különleges képességeiken” alapul, hanem Isten szavának erejében.
Ugyanezt magyarázza a mai szentlecke is, mikor Szent Pál apostol így szól: „magasztaljuk Isten fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.” A fölséges kegyelem az, ami Isten erejét közvetíti az embernek, amely Isten erejével övezi fel a tehetetlen embert. Ahogy a múlt vasárnap hallottuk: „Elég neked az én kegyelmem.
A ma hallottak mind az bizonyítják, hogy nem csak az lehet próféta, Isten hírnöke, nem csak azzal cselekedhet az Úr nagy dolgokat, aki nagy tudásával és különleges képességeivel kitűnik mindenki közül és felülmúl mindenkit. Isten mindenkivel számít, ahogy ma hallottuk, pl. a pásztorral, a mezőgazdásszal stb... De nem is kell egész az ószövetségi prófétákig menni. Nézzük csak meg az apostolokat! Péter és András, Jakab és János. Nem voltak ők írástudók, főpapok, vagy tanítók, nem voltak különlegesen művelt emberek, hanem egyszerű halászok voltak. S a mai evangéliumban hallottuk: Jézus hatalmat adott nekik, elküldte őket, hogy hirdessék az örömhírt!
Ha így figyeljük a szentírási szövegeket, megértjük, hogy Isten minket is úgy hív, mint az apostolokat. Nem az szerint válogat, hogy mi a foglalkozásunk, hogy mennyire vagyunk okosak, vagy mennyire vagyunk szentek, vagy mekkora kapacitás vagyunk. Nem ezek szerint választott, de kiválasztott, s arra rendelt, hogy szentek legyünk, hogy hirdessük az örömhírt mindenkinek. A halász a hajón, a mezőgazdász a dolgozók körében, az üzletember az üzlettársaknak, a tanító az iskolában, a szomszéd a szomszédban, az apa és anya a családban… Bármennyire tökéletlenek vagy tökéletesek vagyunk, Isten küld minket embertársainkhoz.
De azt is megfigyelhettük, hogy mielőtt Jézus szétküldte volna tanítványait, magához hívta őket. Magához hívta, hogy elmondjon nekik mindent, amit tudniuk kell a tanításhoz, a példamutatáshoz, a szent élethez. S mi is most eljöttünk hozzá, a harangszóval magához hívott minket. Hallgassuk hát őt, hogy tudjuk, mit kell hirdetnünk, s hogy mi is hatalmat kapjunk a hirdetéshez. Mi mindannyian mondhatjuk Ámosz prófétával: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának a fia… azonban elhívott, alküldött az Úr”, hogy őt hirdessem a mellettem és velem élőknek. Legyünk egymás prófétái, apostolai, segítői.