2015. augusztus 21., péntek

A megújuló - Szent X. Piusz

Mai szentünk, X. Szent Piusz pápa jelmondata ez volt: „Mindent megújítani Krisztusban!” Ezt a hitvallását megélve pápaként rengeteg reformot véghezvitt az Egyházban: a szentáldozásban, a litrugiában, a szent zenében, az egyházjogban...
Azonban – mint arról élete tanúskodik – a reformot, a megújulást mindig a saját életében, lelki életében kezdte. Először mindig ott tett rendet, ott változtatott a rossz szokásokon, ott próbált a megújulás által minél közelebb kerülni Istenhez.

Mi se féljünk attól a lelki megújulástól, ne féljük meglépni a szükségeset – a mi lelki életünknek is állandó megújulásra van szüksége. Így kerülhetünk minden nappal egy lépéssel közelebb Istenünkhöz.

Szent István

Napjaink egyik legégetőbb problémája az illegális bevándorlás. Európát ellepték a migránsok, akik egy szebb jövő reményében otthagyják hazájukat, és mindent feladva elindulnak az ismeretlenbe – éppen hazánkon keresztül. Annyian vannak, hogy már egyenesen népvándorlásként tartják számon ezt a folyamatot. Egy olyan országot keresnek, ahol gazdagabbak, boldogabbak lehetnek, mint hazájukban; olyan helyet, ahol biztonságban érezhetik magukat – ahol gyermekeiknek is szebb jövőt biztosíthatnak.
Hála Istennek, nem mentünk el, s remélhetőleg nem is készülünk el innen. Bár hazánkban sem messze nem tökéletes minden, mi mégis úgy érezzük s tudjuk, itt kell élnünk, mert Isten ide teremtett minket. Számunkra ez a föld nem csak egy hely, hanem ez a hazánk. Ez a hazánk, melyet minden bizonnyal nem hagynánk el egy gazdagabb ország reményébe sem, mert nekünk itt van küldetésünk. Az a hivatásunk, hogy itt éljük meg keresztény életünket, hozzunk áldozatot egymásért – Szent István örökségeként, itt építsük földi hazánkat. És úgy építsük földi hazánkat, hogy közben épül az Isten országa.
A Thúróczi-krónikában van egy nagyon érdekes iniciálé – egy képpel díszített kezőbetű. Annál az eseménynél található ez,amelyik azt írja le, hogy Szent László Nagyvárad városát megalapítja. Azt ábrázolja, hogy ott áll a szent király, fején a szent korona. Mellette pedig egy munkás, aki dolgozik. Ami érdekes ebben, hogy ez a munkás a képen úgy dolgozik, hogy a kapája átnyúlik egy folyón, és úgy kapál. Vajon miért nem megy át a túloldalra? Miért ezen a felén van s a túloldalra kapál? Gyönyörű jelkép és üzenet ez. Ugyanis ahogy ezen az oldalon (a földön) élünk, ahogy ezen az oldalon végezzük a munkánkat, odaát, a túloldalon (a amennyben) úgy épül az otthonunk. Erre mutat példát legnagyobb szentünk, Szent István király. Ő megmutatta, hogyan kell egy földi hazát és országot úgy felépíteni, hogy közben a mennyeit is építjük. Megmutatta, hogyan kell úgy élni, hogy földi életünkkel már a mennyei hazán dolgozunk.

Szent Istvántól sokminden örököltünk – de számunkra a keresztény vallás értékrend a legfontosabb, mivel annak megélésével mindannyian azt a hazát és jövőt építhetjük, mely az örök boldogságunkat biztosítja. Bizonyos értelemben még példát is vehetünk a hazánkat ellepő migránsokról: képesek legyünk mi is mindent feladni annak érdekében, hogy a mennyei hazába eljussunk. Nekünk is fel kell tennünk mindent egy lapra – Isten lapjára. Persze ehhez nem kell inden elvándorolnunk – sőt épp ellenkezőleg. Itt, ebben a hazában, ebben a faluban kell helytállnunk, itt kell teljesíteni keresztény küldetésünket, amelynek lényege: egyszerű, mindennapi, földi élettel egyben mennyei hazát, Isten országát építeni. Úgy mint azt Szent István, Szent Imre, Szent László, minden magyar szentünk, és szent elődeink is tették.