Olyan
jó lenne szentnek lenni – lelkiekben napról napra előrehaladni, lelkiekben is
fejlődeni... De vajon hogyan kell? Mit kell tennem? Talán kapok egy különleges
jelet, sugallatot Istentől, amely megmutatja, megmondja, mit tegyek? Lehet. De
nem valószinű.
Az
Isten ugyanis most is itt van velünk, itt van közöttünk – csak körbe kell
néznünk. Olyan csodálatosan és egyszerűen fogalmazta meg József Attila: „Az
Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot.” És talán
ugyanerre jött rá Szent Ágoston is: „Én kint kerestelek, s te bennem
voltál...”
Az
Isten most is itt van. Nem kell érte a szomszédba menni, nem kell érte máshová
menni. Nem kell sehova se menni. Az egyik evangéliumi rész azokról az
asszonyokról beszél, akik követték Jézust, és mindenben segítették őt. Ők nem
vártak különleges meghívásra, nem várták meg a nagy pünkösdi eseményeket, hogy
Jézus megalapítsa az Egyházat. Nem. Ők fogták magukat, és a hétköznapokon a
„hétköznapi” Jézust szolgálták, őt hallgatták. És milyen jól tették. Mert az
Isten itt van – legyen bármilyen nap. Ha vasárnap van, ha hétköznap. S a
„különleges” tanításra sem kell várnunk, a lelki előrehaladást sem kell
későbbre halasztanunk. Minden nap minden eseményében felfedezhetjük Isten
üzenetét.
Nemrégiben
felfigyeltem egy érdekes reklámra a televízióban. Valaki egy csokit kapott
ajándékba, amin egy cetli volt ezzel a felirattal: „Boldog keddet”. A reklám
lényege pedig az volt, hogy az ajándékozásra nem kell különleges alkalom –
bármikor meg lehet azt tenni. És úgy gondolom, így van ez Isten üzenetével is.
Nem kell hozzá ünnep, különleges alkalom, esemény. A legegyszerűbb és
leghétköznapibb dolgokon keresztül is szól hozzánk. Ma arra tanít, hogy ha
valami megbotránkoztat, azt távolítsuk el életünkből. Olyan egyszerű tanítás,
hogy mindenki megértheti. Hisz mindannyiunk életében vannak dolgok, események,
helyek, vagy esetleg személyek, amik és akik nem a jó felé vonzanak minket. És
Jézus azt mondja: jobb neked azok nélkül, mert csak úgy jutsz el kitűzött
célodhoz. És a lelki előrehaladáshoz, a szentté váláshoz ez is egy fontos
lépés. Nem ünnepi lépés, de hétköznapi. „Vágd le” hétfőn, „vágd le” kedden, és
akkor az ünnepnapra már erényed lesz. Persze sokszor van, hogy tudjuk, mi az a
rossz, de annyira megszerettük, annyira hozzászoktunk, hogy nem csak nem bírjuk
elengedni, de nem is akarjuk. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik így éreznek,
vagy így gondolkodnak. Szent Ágoston emlékezik vissza vallomásaiban: „Az
igazság biztos volt előttem. Csakhogy a földi bilincsek miatt még mindig
vonakodtam nálad katonáskodni; rettegtem, hogy megszabadulok az összes
akadályoktól, - annyira, mint amennyire rettenem kellett volna attól, hogy
utamba torlódnak... Mindenfelől bizonyítottad ellenem, hogy az igaz, amit te
mondasz, de győztes igazságodnak semmi egyebet nem tudtam válaszolni, mint az
álmos dadogást: „mindjárt, rögtön; vűrj egy keveset!” De a sok mindjártnak nem
volt vége, és a kevés várakozás igen hosszúra nyúlt.” Sőt, Ágoston
ifjúkorában annyira beleszeretett a világ élvezetébe, hogy szinte kérni sem
merte Istentől, hogy mindazt vegye el tőle, mert félt, hogy Isten – ha kéri –
tényleg elveszi: „Kértem ugyan tőled tisztaságot, de ilyen formában: adj
nekem tisztaságot és önmegtartóztatást, de – még ne! Mert féltem, hogy hamar
meg találsz hallgatni, s hamar kigyógyítasz testi beteges vágyakozásaimból,
pedig nem annyira kiirtásukat kívántam, mint inkább kielégítésüket.”
A
világ gondjai és bajai elleni harcot minden szent megharcolta. Ez a szentté
válás útja.
