2015. december 1., kedd

Lakoma - ádvent első hete

Talán furcsának tűnhet, hogy a próféta – Izajás – úgy beszél (a mai olvasmányban) a világvégéről, hogy akkor „a Seregek Ura bőséges lakomát rendez” majd övéinek. De gondoljunk csak bele, milyen fontos számunkra – pl. szenteste a szeretteink körében elfogyasztott vacsora – milyen fontos, és milyen örömteli esemény. S ha erre gondolunk, megértjük, Isten valóban örömet akar nekünk nem csak szerezni-, de egy örökkévalóságra ajándékozni – és van rá hatalma. Izajás tehát az örök lakoma képével felkészít minket Isten eljövendő és örök országára. Gondolkodjunk, elmélkedjünk rajta, hogy vágyódjunk is rá.

Keressük meg minden ádventi napon Isten nekünk szóló üzenetét.

Bizalom - ádvent első hete

Izajás próféta személye és szavai vezetnek minket újra ádventi utunkon.
A mai szentmise olvasmánya az eljövendő Messiásról beszél – arról, akire mi is várakozunk. A választott nép ugyanis minden bizalmát földi királyokba, földi uralkodókba vetette – és mindig csalódott. Egyedül Isten az, akiben ha bízunk, sosem fogunk csalódani. Annyian megtapasztalták ezt már, s talán mi is – életünk eddigi részében hányszor segített már meg az Úr? Hányszor hallgatta meg imánkat? Hányszor adott erőt és vigasztalást?
Gondoljunk vissza ezekre az alkalmakra, és vessük újra bizalmunkat Istenünkbe. Így készüljünk fel születésének ünnepére.