Ma az öröm vasárnapja
van. De minek örül manapság az ember? Úgy néz ki, sokszor talán annak, ha békén
hagyják. Örül, ha nem jön posta, mert nem kell számlát fizetni, csekket
intézni. Örül, ha a munkahelyen nem szólnak semmit, s békén hagyja a főnök.
Talán annak is örül, ha hazaérve békén hagyja őt a gyerek is – ha nem kell házi
feladatban segíteni. S talán annak is nagyon örülne, ha a templomban is békén
hagynák, s nem csak mindig „követelnének, elvárnának” tőle valamit. Ilyenek
lennénk? Ennyire igénytelenek, ennyire magányra vágyók, magunknak valók?
Aligha.
„Örvendjetek az
Úrban szüntelenül”. Ez a mai az ún. Gaudete, az örvendezés
vasárnapja. A mai öröm alapja pedig ez kell hogy legyen: örvendjetek, mert az
Úr közel van. Ennek kell örülnünk. Tudatosítanunk kell, hogy amit ünneplünk, a
karácsony, Jézus születése már közeledik – s ezzel közeledik megváltásunk. Ha
Jézus nem lett volna emberré, nem váltott volna meg minket, s akkor nem lenne
esélyünk bejutni a mennyországba. De Jézus emberré lett – s ha ezt felfogjuk, igazán
tudatosítjuk, ott lesz az öröm nem csak a szánkon énekünkkel, de a szívünkben érzéssel.
Isten nem hagyja, hogy
csak magunkban és magunknak örvendjünk. Ő az Úrban, az Istenben való örömöt
kínálja, sőt szinte „zaklat” vele: teljes mértékű teljes idejű öröm – az Úrban.
De Isten nem ad és nem enged meg minden örömet itt a földön, nehogy túlságosan
otthonosan érezzük itt magunkat. Mert megvan ennek a veszélye... Ha olyan jóság
és öröm lenne a földön, akkor nem vágyódnánk a mennybe, az örökkévalóba. Akkor
mindinkább az idelent valókhoz ragaszkodnánk. Képzeljük el: ha pl. a börtönben
lenne a legkényelmesebb ágy, a legnagyszerűbb kiszolgálás, a legjobb élet, ki
akarna szabadulni? Ha itt a földön minden kényünk-kedvünk szerint történne, ki
akarna a mennybe jutni? Hiába lennénk itt néhány évig boldogok, ha aztán örökre
elkárhoznánk.
Örvendjetek az Úrban
szüntelenül... És ne hagyjuk,
hogy a „sokkal közönségesebb szép tartson varázsában” (Szent Ágoston).
Ne elégedjünk meg a csupán pillanatnyi örömökkel, melyek után (sokszor) még
nagyobb szomorúság jön. Ott keressük az örvendezést, ahol a végtelen van. „Ha
tetszik neked a világ, dicsérd Istent érte s igazítsd szeretetedet alkotó
Mesterére, nehogy magad ne nyerj tetszést azok miatt, amik neked tetszenek. (…)
Akármerre kívánkozik az emberi lélek, mindenhol fájdalom szegezi, hacsak benned
nem marad; a világ szép dolgait is hiába keresi, hisz nem volnának, ha Istentől
nem erednének” (Szent Ágoston). Örvendjetek az Úrban szüntelenül. –
hogy örömötök teljes legyen – mind intenzitásban, mind időben.
Minek örül manapság az
ember? Ne magunknak, de az Úrnak. Ne legyünk magunknak valók, de Istennek
valók. Isten adja, az ő ötlete, az ő akarata, az ő kínálata. Miért ne adná
mindannyiunknak? Lépjünk feléje, már nagyon közel van.
