2015. december 22., kedd

"Most jöjj, fejezd be művedet!” - ádvent negyedik hete

Ma énekünkkel Jézust, mint a nemzetek urát, királyát hívogatjuk: „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!
Jézus Krisztus nem csak a zsidó népet jött el megváltani, s most sem csak mi, keresztények vagyunk hivatottak Isten országára. A mennyek országába minden nép és minden ember meghívást kapott – sajnos azonban nem mindenki ismeri ezt fel, nem mindenki hallja meg ezt a hívást. Ma ezért erre a szándékra gondoljunk és imádkozzunk: hogy minden nép felismerje Jézust Megváltójának.

Mindannyiunknak egy közös ősünk van: az ember, akit Isten a Szentírás szava szerint sárból formált, és belélehelte az élet leheletét – és azzal elkezdődött az emberiség történelme. Ezt a nagy művet, kérjük, fejezze be Istenünk örök élettel. „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!