Szentföldi Palóc Zarándoklat 2015 - 2. rész

Egy évvel ezelőtt Szentföldön jártunk... Így emlékezünk vissza...

2. rész

Szentföldi Palóc Zarándoklat 2015 - 1. rész

Egy évvel ezelőtt Szentföldön jártunk... Így emlékezünk vissza...

1. rész

Temetési

Tegnap és tegnapelőtt ünnepeltük Szent Ágoston illetve Szent Mónika emléknapját. S hogy mi közük nekik ehhez a temetési miséhez?

Történt, mikor Szent Ágoston és Mónika távol hazájuktól, Olaszországban voltak. Szent Mónika halálosan megbetegedett. Mikor már biztos volt, hogy csak néhány órája van hátra, Ágoston az ő testvérével azon tanakodott, hogy ha édesanyjuk meghal, hogyan viszik vissza holttestét hazájukba Afrikába, hogy ott temesség majd el. Meghallotta ezt Mónika, és így szólt: "Halálom után ne törődjetek már testemmel. Csak arra kérlek titeket, majd az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam."

Éppen ezt tesszük mi is – most is. Zoltán rokunk, barátunk testét már eltemettük, s most megemlékezünk róla az Úr oltáránál – a szentmisében. Máshogy már nem, de így még segíthetünk elhunyt szeretteinken. Erre adjunk most példát egymásnak, különösképpen gyermekeinknek, hogy ha már mi nem leszünk, értünk is legyen, aki imádkozik.

Miserend és hirdetések - Évközi 22. vasárnap

Évközi idő huszonkettedik vasárnapja

Tegnap Szliácson (Sliač) voltam egy nemzetközi repülőnapon. Mindenkinek tudom ajánlani – még ma is (2016. augusztus 28. – vasárnap) egészen este hat óráig sűrű és érdekes programokat kínálnak a szervezők. Amit azonban meg szeretnék osztani veletek, az egy egészen apró és látszólag jelentéktelen dolog. Sok ország légierője képviselte magát, amelyek közül egyre lettem különösen figyelmes, pontosabban az egyik flotta címerére. Ugyanis ez a latin felirat állt benne: Nihil sine Deo – magyarul Isten nélkül semmit. Mint kiderült, az erdélyi 71. Légi Flotta címere ez. És utánaolvastam: 70 évig ez volt nem csak a légierő, de az egész Román Királyság jelmondata. Nihil sine Deo – Isten nélkül semmit.

Egy olyan világban élünk, ahol egy ilyen kijelentés már nem kaphat közelismerést. Jól bizonyítja ezt az a tény is, hogy egyesek vissza szerették volna állítani ezt a mottót Románia jelmondatává, de a román parlament ezt nem szavazta meg. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy az Isten és az Istenhit az mindenkinek csupán a privát ügye: az nem közügy. Pedig éppen a mai nap könyörgése tanítja: „Istenünk, te vagy minden jónak a forrása”. A jót pedig minden ember: hívő és nemhívő egyaránt keresi, élvezi és szereti. De minden jó Istentől származik, ő minden jónak a forrása, mert ő maga az örök és végtelen Jóság. S mivel minden közösség élvezi az Istentől származó jót, az Isten és Istenhit igenis közügy marad, míg világ a világ. Pedig sokan és sokszor úgy érzik, nincs szükség Istenre. Vagy legalább is nincs rá mindig szükség. Mégis van, ahol megmaradt ez a jelmondat, ahol úgy gondolják, nem csak néha, de mindig és mindenben szükség van Istenre. Ott, ahol az ember igazán tudatosítja: élete mindig csak egy hajszálon függ. Egy MIG-21-es vadászgépben ülve több mint 2000 km/h sebességnél valóban tudatosítja az ember: az élet egy pillanaton múlik, és Isten nélkül minden odaveszhet.

Sokszor mi is csak akkor fordulunk őszintén Istenhez, amikor már nagyon közel érezzük a bajt, a veszélyt. Pedig milyen bizonytalan már az is, hogy holnap reggel felébrdeünk-e még. Isten nem riogat, de mindig figyelmeztet. Nem fenyeget, de mindig szól. Nihil sine Deo – ez lehetne a mi jelmondatunk is, mert keresztényként tudjuk: Isten nélkül semmit, de Istennel együtt mindent megkapunk, amit szeretnénk, amire vágyunk, amiért élünk. Így repüljünk – mindig Istennel és szeretteinkkel – örök boldogságunk felé.

Minimum /Mt 25,1-13/

Az okos és balga szüzek... Mind vittek magukkal olajat, de nem mind eleget. Akik csak keveset vittek, azok csak egy „minimális programot”, tervet tűztek ki maguk elé: csak annyit, amennyit muszáj. És az nem volt elég.

Egyházunk nekünk is előirja a minimumot: évente egyszer gyónni és áldozni, vasárnap és kötelező ünnepnap szentmisére menni és van még néhány ilyen teljesítendő kötelesség. De ez csak a minimum, ami – mint hallottuk az evangéliumban – talán nem lesz elég. Ne bízzuk a „szerencsére”, ne bízzuk a „véletlenre”. Magunk gondoskodjunk arról, hogy „olajunk” elég legyen.

Szűz Mária királynő

A Szentíráson, a Biblián alapszik mai ünnepünk, mely szerint a Szűzanyát királynőnenk szólítjuk és dicsérjük. Szűz Mária ugyanis Dávid királyi családjából származott, a fogantatáskor az angyal véget nem érő királyi székről beszélt, majd a Jelenések könyve mint Napbaöltözött asszonyt mutatja be a Szűzanyát csillagkoronával a fején.

Kell, hogy Mária így, királynőként is szemünk előtt lebegjen. Ne csak áldozatvállalóként, Fiáért szenvedőként, fájdalmas anyaként, vagy egyszerű falusi asszonyként, hanem királynőként is gondoljunk rá, mert az ő életére mindeképp rávetíthetjük a mi életünket, ahogy az apostol tanítja: ha Krisztussal szenvedünk, vele együtt fel is támadunk. Ha vele vagyunk a szenvedésben, vele leszünk a végtelen örömben is. Szűz Mária királynő az örök-, mennyei célt villantsa fel elménkben és vágyainkban.

Évközi idő huszonegyedik vasárnapja

Van egy különleges weboldal az interneten (http://www.worldometers.info), ahol bármikor figyelemmel lehet követni néhány igen érdekes számadatot az emberiségről, a világról, a gazdaságról, az élet rengeteg területéről. Ha megnyitjuk ezt a weboldalt, elsőnek a népesség számadatait követhetjük figyelemmel. Szemmel láthatólag növekszik pl. az idei elhalálozások, illetve születések száma... Érdekes néha-néha ellátogatni erre az oldalra. Sokmindenkit érdekelnek a számok, a statisztikák... Olyan világban élünk, ahol szinte mindent ki lehet mutatni, és ki is mutatnak statisztika formájában.

Úgy tűnik, hogy a számok mindig is érdekelték az embereket, még az üdvösség és a vallás vonatkozásában is. Jézus korában is érdekelte az embereket az a kérdés, hogy végül is hányan üdvözülnek – hányan jutnak majd a mennybe. Többfajta felfogás uralkodott ugyanis – már akkor is: egyesek szerint ugyanis minden zsidó üdvözül majd – pusztán azért, mert Isten választott népének tagja. Egy másik akkori elgondolás szerint pedig csak nagyon kevesen lesznek az üdvözültek. A statisztikák sok mindent elmondanak, de a lényeget nem mutatják meg. Mert a mai modern technikával sincs szám arról, hogy a világon, vagy éppen egyházközségünkből az elmúlt évben hányan üdvözültek – pedig ez a legfontosabb.

Jézus korának problémája ezért ma is megvan: mégis mire számíthat a vallásos ember? Mennyien jutnak majd a menybe - sokan vagy kevesen? Vagy – kicsit haszonlesően fogalmazva – megéri vallásosnak lenni?

Jézus azt mondja: „törekedjetek bemenni a szűk kapun”. Nem ad pontos, kimerítő választ. Csak ennyit mond: „törekedjetek bemenni a szűk kapun”. Isten ugyanis nem valamiféle teljesítményt vár tőlünk, de nem is egyfajta tétlenséget vagy semmittevést. A kettő között van a helyes út, az arany középút. Istenünk mindig kínál nekünk ilyet – mindig van lehetőség a jót, a jobbat választani – bármilyen helyzetben vagyunk is. De mindezek mellett mégis Istenre kell bíznunk magunkat. Talán Szent Ágoston fogalmazta meg a legfrappánsabban: „Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna; és cselekedj úgy, mintha minden csak rajtad múlna.”

 Sokan sajnos ma is azt hiszik, hogy Isten a vallásosságban egyfajta teljesítményt vár el tőlünk. „Ha egy bizonyos mennyiségű imát elmondunk, akkor már kedvesek vagyunk Urunk előtt.” De – újra el kell mondjuk – Isten nem teljesítményt, hanem őszinteséget és bizalmat vár el tőlünk – az imában is. Ő nem csak akkor hallgat meg, ha egy bizonyos limitet, szintet teljesítettünk.

A vallásosságnak azonban van egy másik, szintén gyakori véglete, mely úgy tartja: nagyon könnyű üdvözülni. Elég csak egyfajta jószándék, és akkor máris a mennybe jut az ember. Jézus ettől is óv: nem elég várakozni, tétlenkedni, de törekedni kell be, a szűk kapun. Nem elég papíron kereszténynek lenni – meg lenni keresztelve, bérmálva, esküdve. Krisztus ugyanis halálunkkor, az örökkévalóság kapujában nem azt fogja számon kérni, hogy meg voltunk-e keresztelve, voltunk-e elsőáldozók, bérmálkozók, hanem hogy a mindennapi életünkben ott volt-e az Isten. Hogy a keresztség, a bármálás közelebb vitt-e hozzá, a szent élethez. Hogy valóban törekedtünk-e parancsai szerint a szent életre.

Az Isten és közöttünk lévő kapcsolat nem valami teljesítményen, és nem is egyszerű jószándékon alapszik. Az üdvösségünkön keményen munkálkodnunk kell, megtéve a tőlünk telhetőt, de ugyanakkor teljesen rábízva magunkat Isten irgalmára. Az igazi hitet és vallásosságot nem lehet statisztikában kimutatni. De higgyük el: Isten mindent tud – belelát szívünk legbelsejébe is. Ő más „számrendszert” használ, nála nincs statisztika. Mert Isten maga a szeretet. Szeressük őt, s akkor nem kell aggódnunk.