Nagyboldogasszony

Nagyboldogasszony, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének napja és ünnepe. Keveset tudunk erről az eseményről – nem ismerjük a  körülményeit, pontos részleteit. Amit azonban tudunk biztosan, azt ünnepeljük: Szűz Mária „földi életpályája befejezése után testével, lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe” (MD). Nem tudjuk, hogy pontosan mi történt Mária élete végén, hogyan is történt a mennybe való felvitetés. Azt azonban tudjuk, hogy Szűz Mária élete a mennyben teljesedett be. A menny az ő életének mintegy következménye volt (Horváth István Sándor). S így biztosak lehetünk abban is, hogy Szűz Mária halála, vagy elszenderülése nem valamiféle törés volt élete végén, nem valami teljesen új, teljesen más, hanem éppen ellenkezőleg. Szűz Mária mennybevétele éppen hogy a folytatása volt földi, de mindvégig istenes életének.

Aki az Istennel él a földön, annak a halállal nem egy teljesen új élet kezdődik, hanem a már itt megkezdett élet tökéletes beteljesedése. Az öröm, a béke, a boldogság, a szeretet teljessége. Aki viszont Isten nélkül él, az a halál után sem jut el az Istenhez, nem éli meg a végtelen boldogságot, a beteljesedést. Abban egy örökkévalóságon át megmarad a már soha ki nem elégíthető vágy a boldogság után – de a legkisebb remény nélkül. Az örök kárhozat ugyanúgy az ember, de az istentelen ember éföldi letének folytatása, következménye. S annak a halál nem valamiféle vég, mikor mindennek vége. De a véget nem érő fájdalom, gyötrődés és szenvedés kezdetet, beteleljesülése – a legkisebb enyhülés nélkül. Isten mentsen meg minket ettől.

Ma délelőtt egy falumbeli jó ismerősöm temetésén vettem részt. S a mai ünnep fényében a temetés alatt arra gondoltam, hogy a nagy fájdalom és gyász mellett minden hívő ember halála egy örömünnep is. Mert a halál nem a vég, hanem „csak” egy átmenet a földiből az örök életbe. S ha valaki igazán hívő – nézzük csak a Szűzanya példáját –, akkor ez a nap nem gyászként, de ünnepként marad meg bennünk. Mert valójában az is. Hisz olyankor a hívő ember eléri élete célját: Istent, az üdvösséget.

Éljünk állandóan az Istennel, őt keressük, s különösen ma, az ő Szent, mennybe fölvett Édesanyjának ünnepén imádkozzunk, hogy olyan életünk és olyan halálunk legyen, melynek következménye és folytatása az itt megkezdett istenes élet véget nem érő beteljesedése.

Ma újra tekintsünk fel templomunk mennyezetére, ahol a mai nap eseményét és történését szemlélhetjük. S e gyönyörű freskót látva szítsuk fel szívünkben a vágyat, hogy mi is oda fel, a szent városba, a mennyei Jeruzsálembe vágyódjunk. S ha bármilyen nagy gond, nehézség vagy harc terhe erőt vesz rajtunk, mindig, gyakran nézzünk fel oda, lebegtessük meg szemünk előtt a célt, mely azoknak osztályrésze, kik az Istenért mindenre képesek. Imádkozzunk és énekeljünk gyakran a mennybe fölvett Nagyboldogasszonyunkhoz:

„Szűzanyám, Hozzád akarok menni, hogy az égben ott legyek Veled.

Jól tudom bár, hogy odakerülni szenvedések nélkül nem lehet.

Jó Anyácskám, nyerj nekem kegyet, hogy szenvedjek Jézussal s Veled.

Szűzanyám, Hozzád akarok menni, vedd magadhoz mennybe gyermeked!”