Szűz Máriának,
Isten anyjának születését ünnepeljük. Egy olyan születést, melyről megtörténése
pillanatában senki sem tudta, hogy a történelem egyik legcsodálatosabb eseménye
az. Kétezer évvel később azonban több ezer kilométerre attól helytől emberek
milliárdjai hiszik és vallják: ott, akkor csoda történt – az emberiség egyik
legnagyobb csodája.
Szent Joakim és
Anna, a Szűzanya szülei sem tudták, hogy gyermekük – egyedüliként a világtörténelemben
– mentes az áteredő bűntől, s hogy ő lesz magának az Istennek az anyja. Nem
tudták, hogy gyermekük egész életét teljesen bűn nélkül éli majd le, s hogy ő
lesz a Megváltó legszorosabb munkatársa az emberiség megváltásában. Nem tudták,
amit csak később Szent Anzelm fogalmazott meg: „Nála nagyobb csak az Isten,
és minden kisebb, ami nem Isten”. Szűz Mária születésekor nem volt semilyen
különleges égi jel, mely mutatta volna, hogy milyen csoda történik épp. És
mégis: Máriát szülei a legnagyobb szeretettel fogadták, gondozták, nevelték –
úgy, mint egy királynőt. Pedig még nem tudták, hogy valóban az is. Ahogyan Mécs
László írja A királyfi három bánatában:
„Amikor
születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös
csillagok,
csak az anyám tudta, hogy
királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró
porontyot,
de anyám úgy rakta rám a
pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép
napkorongot.
Maga adta nékem édessége
teljét,
úgy ajándékozta anyasága
tejét,
hogy egyszer a földnek
bennem kedve teljék.
Isten tudja honnan,
palástot kerített,
aranyos palástot vállamra
terített,
fejem fölé égszín
mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza
ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki,
főzi vacsorámat,
mint királyi ember
királyi urának.”
Szent Joakim és
Szent Anna úgy gondoskodtak gyermekükről, úgy nevelték őt, mint egy királynőt –
mindenből a legjobbat adva neki, a legnagyobb felelősség tudatában. Így váltak
ők is szentté, s így kapta meg Mária is mindazt, amire szüksége volt, amit megérdemelt.
És valahogy így van
ez napjainkban is. Az igazán nagy dolgokat, különleges eseményeket, csodákat
csak akkor vesszük észre, mikor azok már elmúltak, megtörténtek. A lényeg
viszont az, hogy azokban a helyzetekben megtettük-e a legtöbbet, ami tőlünk
tellett – úgy mint Szent Joakim és Szent Anna Mária születésekor, nevelésekor. Ha
a munkahelyen kapunk egy új megbízást, ha a családban szüksége van ránk
valakinek, ha új emberekkel találkozunk – adjunk mindent bele, s tegyük meg a
legtöbbet, amire képesek vagyunk, mert talán éppen az a pillanat, az a helyzet
válik csodává és igen meghatározóvá életünkben.
Életünk minden
egyes pillanatát tekintsük egyedülállónak, s a lehető legnagyobb szeretettel
végezzük minden munkánkat, kötelességünket. Így biztosan nem szalasztunk el egyetlen
különleges alkalmat, lehetőséget, csodát sem. Kisboldogasszonyunknak, a
Boldogságos Szűz Máriának mai születése emlékeztessen minket erre. S egyben
segítsen, hogy minden emberben az ő gyermekének, Krisztusnak arcát lássuk. Hogy
a végső számadáskor mindannyian ezt az ítéletet halljuk: „Amikor megtettétek
ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése