2016. szeptember 23., péntek

Pietrelcinai Szent Pió

Mai napunk szentjéről, a negyvenöt éve elhunyt Pió atyáról mindannyian hallottunk már, hisz korunk nagy szentje. Emberi szemmel nézve elmondhatjuk: nem hozott létre nagy dolgokat, nem alapított szerzetesrendet, nem járta be a világot, sőt. Több mint ötven évig ki sem mozdult San Giovanni Rotondo kolostorából. Isten kegyelme mégis világító lámpássá tette és tartóra helyezte, hogy fénye beragyogja az egész világot. És nemcsak Krisztus szent sebhelyei miatt, melyeket testén viselt, nemcsak látnoki képességei és csodái miatt, hanem mindenekelőtt áldozatos szeretetéért és imáiért, melyekkel annyi lelket megmentett Isten országa számára /Barsi-Teleki/.

Milyen csodálatraméltó példa. Ahogyan korunk másik nagy szentje, Kalkuttai Boldog Teréz tanította és élte: Nem kell nagy dolgokat tenni. Csak kis dolgokat – nagy szeretettel. Szent Pió atya élete is ennek a bizonyítéka: a legkisebb jótettünk, a legnagyobb rejtekben megvívott bűn elleni harcunk is világít, mint fény a sötétben. A mindennapi, lényegtelennek tűnő tetteink azok, amelyek minket is szentté tehetnek. Tegyük azokat a legnagyobb szeretettel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése