2016. október 2., vasárnap

Évközi idő huszonhetedik vasárnapja

Milyen gyönyörű imádságot tanulhatunk meg ma az apostoloktól: Urunk, „növeld bennünk a hitet!
Sok rosszat, elmarasztalót, sőt szégyellnivalót is hallottunk már az apostolokról: Le akarták hívni Isten büntetését valakire, egymás között azon versenyeztek, hogy melyikük a nagyobb, protekciósan helyet intéztek volna maguknak a mennyben... De most igazán példát vehetünk róluk. Kishitűségük tudatában olyan őszintén fordulnak Jézushoz, s azt kérik: „növeld bennünk a hitet”. Milyen jó hallani, hogy nem földi vagyont vagy jólétet, nem jószerencsét vagy boldogságot kérnek, hanem hitet. Valami olyat, ami nem csak a földi életről, de a mennyeiről is szól.
Egy „egymondatos” ima, és mégis: mennyi minden benne foglaltatik. „Urunk, növeld bennünk a hitet.” Növeld, mert tudjuk, sokszor milyen gyorsan elveszítjük azt: jön egy gond, s rá a másik, s már kérdezzük is: „elhagytál, Uram? Már nem hallgatod meg az imámat?” Milyen könnyen kétségbe esünk, mikor nem jön azonnal a válasz. Mint ahogy Habakuk próféta kiáltott a mai Olvasmányban: „Meddig kell még, Uram, segítségedért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál?” De Isten válaszolt a prófétának: „Írd le a látomást, vésd táblára, hogy olvasható legyen.” Azért kellett felírni, leírni, hogy mindenki olvashassa – mint ma mi is. És mi volt az Isten válasza, ami nekünk is válasz egy-egy hitbéli megingásunkra? „...a maga idejében beteljesedik és nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.
S az, hogy az apostolok hitet kértek Jézustól, azt is bizonyítja, hogy ők tényleg nem csak a földiekre, de már a mennyeire vágyakoztak: hittek, s még erősebben akartak hinni az örök életben.

Nem hasonlítunk mi is ezekre az apostolokra? Hisz bennünk is oly könnyen meginog a hit. Talán mindannyian beállhatunk ma az apostolok közé, s együtt mondhatjuk velük ezt a gyönyörű „egysoros” röpimát – nem csak most, de minden nap, naponta többször is: „Urunk, növeld bennünk a hitet!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése