2016. november 22., kedd

Az angyalokkal együtt - Szent Cecília

Szent Cecília, a szent zene védőszentjének ünnepe van ma. S ez a mai nap talán segíthet abban, hogy mindjobban megértsük, megérezzük, mit is jelent részesülni és részt venni a szent zenében – egy egy szentmisén, zsolozsmán, liturgián.
Emeritus pápánk, XVI. Benedek tanítja, hogy „Isten, aki a Bibliában szól, megtanít minket, hogy miképp beszéhetünk vele. Különösen a Zsoltárok könyvében adja meg azokat a szavakat, amelyekkel Hozzá fordulhatunk, eléje vihetjük életünket annak magasságával és mélységével.  S ha tényleg odafigyelünk egy-egy zsolozsma alkalmával a zsoltárok szövegeire, tényleg mindent megtalálhatunk benne: örömet, bánatot, sikert, csalódást, Isteni magasságot, emberi mélységet. A zsoltárok életünk minden területét bevonják az Isten-kérésbe, Isten dicsőítsébe. De ez még nem minden.
A liturgia egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy sosem veszünk benne részt egyedül. Nem csak azokkal az emberekkel kerülünk kapcsolatba, akik ugyanott jelen vannak, hanem az egész Egyházzal a világ minden részén. Sőt „a keresztény liturgia arra kap felhívást, hogy az angyalokkal együtt énekeljen, s hogy így a szavakat legmagasabb céljukhoz – az Istenhez – elvigye.” Csak hogy egyet említsünk: a minden szentmisében elhangzó Sanctus – Szent vagy énekünk Izajás próféta mennyei látomásából származik, melyben ezt az éneket az Isten közvetlen közelében álló szeráfok éneklik – s a mi földi énekünk ilyenkor az ő énekükhöz vetődik társul. Az „angyalokkal együtt éneklünk” – folytatja a szentatya.
Ezzel a tudattal, ilyen lelkülettel műveljük mi is a szent zenét – hogy az halálunkkal se hallgasson el. De a mennyben is örökké énekeljünk a szent angyalokkal, szeráfokkal, valamint mai szentünkkel, Szent Cecíliával. Mindig ezt érezzük és gondoljuk át, mikor a szentmise így szólít fel minket: „Miként az angyalok és főangyalok, a szentek hatalmas seregével együtt dicséreted himnuszát zengjük, és vég nélkül énekeljük: Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése