Remélhetőleg mindannyian kényelmesen ülünk itt
ezen a szentmisén. Nem kell állnunk – hacsak nem akar valaki -, ugyanis van
elég hely. Az idő is türhető – igaz, kicsit meleg van, de talán nem vészes.
Valljuk be, szeretjük a kényelmet. Otthonainkat is igyekszünk minnél
kényelmesebben berendezni. Biztos mindannyiunknak van egy megszokott helye a
szobában, ahol szeretünk ülni, pihenni, ahol olyan kényelmes. De miért mondom
mindezt? Felkeltette az érdeklődésemet egy írás, melyet a minap olvastam, s
mely a mai evangélium kapcsán jutott szembe...
Avilai Nagy Szent Teréz írja: „Tudjátok,
hogy mennyire szereti testünk a kényelmet. Azt pedig értsük meg, hogy rendkívül
veszedelmes volna ebbeli törekvésével megbékülni. (...) Mit jelentsen az, hogy
az emberek a legnagyobb lelki nyugalommal töltik életüket teljes kényelemben?
Jól esznek-isznak, alusznak, mulatnak, minden elképzelhető módon szórakoznak,
úgy, hogy az ember esze megáll. Úgy látszik, mintha nem is volna másvilág...”
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie”
– hallottuk a mai evangéliumban. Milyen hatalmas ellentét: kényelem –
szenvedés. Üti egymást a kettő. Nem lehet kényelemben az, aki szenved – tudjuk
jól. Ma nem ünneplünk semmi különlegest, úgy is hívjuk ezt a mait, hogy évközi
idő vasárnapja. Egy vasárnap a sok közül. Mégis ma hívja fel a figyelmünket
Jézus erre a fontos dologra: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát,
vegye föl keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” Az apostoloknak sem egy
különleges alkalomkor mondta ezt, de egy „közönséges”, évközi napon, mikor
együtt voltak vele – úgy, ahogy ma mi együtt vagyunk Istenünkkel. Amikor talán
épp nem volt semmi különös gondjuk, problémájuk. Amikor úgy nézett ki: minden
jól megy. Akkor jött elő Jézus ezzel a témával: sokat kell szenvednem,
megölnek... Tagadd meg magad, vedd fel kereszted...
Miért? Tehetjük fel a kérdést. Mikor már az
ember valamennyire jól érezné magát, mikor már az idő is kedvez, az iskolának
is lassan vége, akkor se lehet nyugtunk? Akkor sem érezhetjük kényelemben
magunkat?
Szent Teréz a veszélyre figyelmeztet: a
kényelemtől „a test elnehezedik, a lélek pedig gyöngül.” S valóban, még
ha nem is tudatosítjuk mindig: ha túl kényemesen berendezkedünk itt a földön,
már nem is vágyódunk a mennybe. Minél jobban érezzük magunkat itt a földön,
annál kevésbé vágyunk a mennyeire. S ez a nagy veszély, amelyről Jézsu beszél.
Ez az a veszély, ami akkor leselkedik ránk, ha épp jó időszakunk van, ha épp
nyugalmas időszakot élünk. Ilyenkor szól Jézus: tagadd meg magad. Tagadj meg
magadtól valamit, s hiányérzetedet már most a mennyeiekkel töltsd ki. Szent
Ágoston is ezt tanítja: „Balsors, betegség: itt égess, itt vágj, csak az
örökkévalóságban kímélj! Mert a test betegsége a lélek egészsége.”
Ezen az egyszerű napon se feledkezzünk el
arról, hogy hova tartunk, s hogy csak vándorok vagyunk itt a földön. S minden
egyes nap, legyen az bármennyire közönséges, szítsuk fel magunkban a vágyat,
melyet itt a földön semmi és senki ki nem elégíthet. Csak a végtelen,
mindannyiunkat hazaváró Istenünk.