2016. június 18., szombat

Évközi tizenkettedik vasárnap

Remélhetőleg mindannyian kényelmesen ülünk itt ezen a szentmisén. Nem kell állnunk – hacsak nem akar valaki -, ugyanis van elég hely. Az idő is türhető – igaz, kicsit meleg van, de talán nem vészes. Valljuk be, szeretjük a kényelmet. Otthonainkat is igyekszünk minnél kényelmesebben berendezni. Biztos mindannyiunknak van egy megszokott helye a szobában, ahol szeretünk ülni, pihenni, ahol olyan kényelmes. De miért mondom mindezt? Felkeltette az érdeklődésemet egy írás, melyet a minap olvastam, s mely a mai evangélium kapcsán jutott szembe...
Avilai Nagy Szent Teréz írja: „Tudjátok, hogy mennyire szereti testünk a kényelmet. Azt pedig értsük meg, hogy rendkívül veszedelmes volna ebbeli törekvésével megbékülni. (...) Mit jelentsen az, hogy az emberek a legnagyobb lelki nyugalommal töltik életüket teljes kényelemben? Jól esznek-isznak, alusznak, mulatnak, minden elképzelhető módon szórakoznak, úgy, hogy az ember esze megáll. Úgy látszik, mintha nem is volna másvilág...
Az Emberfiának sokat kell szenvednie” – hallottuk a mai evangéliumban. Milyen hatalmas ellentét: kényelem – szenvedés. Üti egymást a kettő. Nem lehet kényelemben az, aki szenved – tudjuk jól. Ma nem ünneplünk semmi különlegest, úgy is hívjuk ezt a mait, hogy évközi idő vasárnapja. Egy vasárnap a sok közül. Mégis ma hívja fel a figyelmünket Jézus erre a fontos dologra: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” Az apostoloknak sem egy különleges alkalomkor mondta ezt, de egy „közönséges”, évközi napon, mikor együtt voltak vele – úgy, ahogy ma mi együtt vagyunk Istenünkkel. Amikor talán épp nem volt semmi különös gondjuk, problémájuk. Amikor úgy nézett ki: minden jól megy. Akkor jött elő Jézus ezzel a témával: sokat kell szenvednem, megölnek... Tagadd meg magad, vedd fel kereszted...
Miért? Tehetjük fel a kérdést. Mikor már az ember valamennyire jól érezné magát, mikor már az idő is kedvez, az iskolának is lassan vége, akkor se lehet nyugtunk? Akkor sem érezhetjük kényelemben magunkat?
Szent Teréz a veszélyre figyelmeztet: a kényelemtől „a test elnehezedik, a lélek pedig gyöngül.” S valóban, még ha nem is tudatosítjuk mindig: ha túl kényemesen berendezkedünk itt a földön, már nem is vágyódunk a mennybe. Minél jobban érezzük magunkat itt a földön, annál kevésbé vágyunk a mennyeire. S ez a nagy veszély, amelyről Jézsu beszél. Ez az a veszély, ami akkor leselkedik ránk, ha épp jó időszakunk van, ha épp nyugalmas időszakot élünk. Ilyenkor szól Jézus: tagadd meg magad. Tagadj meg magadtól valamit, s hiányérzetedet már most a mennyeiekkel töltsd ki. Szent Ágoston is ezt tanítja: „Balsors, betegség: itt égess, itt vágj, csak az örökkévalóságban kímélj! Mert a test betegsége a lélek egészsége.

Ezen az egyszerű napon se feledkezzünk el arról, hogy hova tartunk, s hogy csak vándorok vagyunk itt a földön. S minden egyes nap, legyen az bármennyire közönséges, szítsuk fel magunkban a vágyat, melyet itt a földön semmi és senki ki nem elégíthet. Csak a végtelen, mindannyiunkat hazaváró Istenünk.