Személyesen /Mk 5,21-43/

Jézust nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Mégis észrevette, mikor ebből a tömegből egy valaki hittel közeledett feléje. Valaki, aki nem csak a tömeggel ment – mintegy sodorva, de saját, személyes hittel és meggyőződéssel érintette meg Jézust. De meg is lett a jutalma: csodás módon megkapta, amire annyira vágyott.

Mi is ilyen személyes hittel jöjjünk mindig az Istenhez. Ne csak együtt a többiekkel, a néppel, de személyes vággyal, személyes meggyőződéssel. S akkor a mi közeledésünkre is felfigyel Urunk, s nekünk is megadja, amit kérünk.

Természetes? /Mk 5,1-20/

Egy teljesen reménytelen eset megoldását hallottuk a mai evangéliumban – Jézus egy légió gonosz lelket űzött ki egy emberből. Abból, akin már senki sem tudott segíteni. De ha ismertük, ha nem ezt a történetet, már talán előre tudtuk, mi lesz a vége: Jézus úgyis meggyógyítja a beteget, hisz ő megold bármilyen problémát. Egyenesen automatikusnak, természetesnek vesszük. Azonban ha velünk, nálunk van baj, betegség, probléma, Jézus sikerét már messze nem vesszük természetesnek.

A mi életünkben, vagy Istennel való kapcsolatunkban is lehet olyan megoldhatatlannak látszó helyzet, amiből nem tudunk kiszabadulni. Vagy éppen az, hogy mindig ugyanabba a hibába esünk bele, vagy lusták, gyengék vagyunk, vagy érzéki vágyak tartanak fogva, vagy újabb és újabb szerencsétlenségek találnak ránk…

Az evangéliumokkal nem csak emlékezünk egy-egy régi gyógyulásra, hanem erőt és biztatást kell, hogy merítsünk a mindennapi életünkbe. Ezek az események ugyanis mintául szolgálnak arra, hogy Isten hogyan bánt és bánik népével. Akkor is, ma is.

Miserend és hirdetések - Évközi 4. vasárnap

A Szentlélek Hárfája - Szent Efrém

Ipolyvarbó templomunkba ezekben a hónapokban egy stallum készül: énekeseink, a mindenkori Schola Cantorum tagjai számára. A stallum egy, a templom szentélyében padszerűen egybeépített ülőhely – háttámlával és térdeplővel. A mi stallumunk bútor alapját – egy nemes kezdeményezésnek köszönhetően – a Balassagyarmati Börtön és Fegyház lakói készítik. A művészeti részét pedig – hogy esztétikailaig is templomunk csodálatos dísze legyen – teljes egészében egy balassagyarmati festőművész, Lencsés Zsolt végzi. A stallum háttámlájára öt szent festménye kerül majd. Olyan szenteket választottunk, akik szoros kapcsolatban álltak nem csak Istenünkkel, hanem ugyanúgy az Istennek tetsző szent zenével. S hogy őket jobban megismerjük, öt vasárnapon keresztül az ő életükről fogunk elmélkedni. Ma elsőként Szent Efrémmel ismerkedjünk meg.

Szent Efrém a 4. században élt – a mai Törökország és Szíria határán – igen messze innét, s messze Európától. De mi közünk nekünk egy innen 3000 km távolságra és 1600 éve élt, nem is európai szenthez? A mai közfelfogás szerint a kereszténység egy európai vallás, amely az évszázadok folyamán a hitét más, nem európai országokba is „exportálta”. A valóság azonban sokkal bonyolultabb ennél – tanítja emeritus pápánk, XVI. Benedek. A keresztény vallás gyökerei ugyanis az Ószövetségben találhatók, és ezért Jeruzsálembe és a semita világba nyúlnak. Éppen arra a vidékre, ahol többek között Szent Efrém élt. Ő tehát előbb lett keresztény.

Megtehette volna, de alázatból nem szentelte magát pappá – egész életében diakónusként működött. Még gyermekkorában feltárta előtte Isten az ő hivatását egy látomásban: Azt látta, hogy egy termékeny szőlőtő nőtt ki egy gyermek szájából, amely beborította az egész földet. Az ég minden madara odarepült és a terméséből táplálkozott, és minél több szőlőszemet szaggattak le, annál több fürt jelent meg a szőlőtőn. És valóban – mindez be is következett életében: Olyan termékenyen áradt Isten kegyelme szent Efrémre, hogy amikor beszédet mondott a nép előtt, nyelve képtelen volt kimondani azt a végtelen sok mennyei gondolatot, amely Isten sugalmazására eltöltötte elméjét: azt hitték róla, hogy beszédhibás. Szent Efrém ekkor egy igen szokatlan imával fordult Istenhez: „Uram, kérlek, lassítsd le kegyelmed áradását!” Beszédein kívül Szent Efrém több mint 3 millió sort írt – mindet csakis Istenről, s a hozzá vezető útról. Ő volt az ókeresztény költészet legnagyobbika. Az Egyház ezért Szent Efrémet „A Szentlélek Hárfájának” hívja – hisz rajta keresztül a Szentlélek mélységes gondolatai jutottak el hozzánk – és zengenek mindmáig fülünkben, szívünkben, énekeinkben. Gyönyörű himnuszaiban ugyanis, melyeket ma is éneklünk, újra és újra megénekelte az embereket megszabadító Isten csodálatos kegyelmét. Énekkart szervezett, és az ének segítségével tanította és gyógyította társait. A Szentírás tanulmányozása pedig olyan lángra lobbantotta Efrém lelkét, hogy semmibe vette a világ dolgait, és lélekben csakis a mennyi boldogság szemlélését kereste.

Akik ismerték, elmondták róla, hogy erényei képessé tették őt arra, hogy lelke minden egyes mozzanatát uralhassa és egész életében egyetlen rossz gondolat sem volt jelen lelkében. Élete végén bevallotta, hogy soha senkiről sem mondott rosszat, és sohasem hagyták el száját meggondolatlan szavak.

Az apostolokhoz hasonlóan semmilyen vagyonnal sem rendelkezett. Szavai és tettei Krisztus szent alázatosságát öltötték magunkra. Istentől a szív töredelmességét és a könnyek ajándékát kapta, ezért a szentek karában sajátos jelzővel illetik őt – ő a töredelmesség tanítója. Sok éven át sem éjjel, sem nappal, a megtisztulást és megszentelődést hozó könnyek patakjai – nem szűntek meg folyni szemeiből. Ezek a könnyek fényes tükörré változtatták arcát, amelyben Isten jelenléte tükröződött. Szüntelenül a saját és mások bűnei miatt sírt. Amikor azonban azon csodák felett elmélkedett, amelyeket az Isten a mi érdekünkben tett, sírása örömkönnyekre változott.

Így alakult ki az a csodás állapot, amelyben nem lehetett megkülönböztetni a kezdetet és a véget: a sírás könnyeket szült, a könnyek imádságot, az imádság pedig olyan prédikációt, amely újabb sírásba torkollott. Tiszteletreméltó Efrém csodálatos írásainak olvasása nem hagyják hidegen még a megkövült, érzékelten szíveket sem. A keresztények sok nemzedéke egészen napjainkig rengeteg könnyet hullatott szent Efrém írásainak olvasása közben, amelyek feltárják a bűnös előtt a bűnbánat és a megtérés útját.

És engedjetek meg, hogy egy „személyes” kötődésemet is elmeséljem éppen Szent Efrémmel kapcsolatban. Őszintén szólva csupán egyszer kértem tőle valamit, s talán azt is tudat alatt, de nagyon hálás vagyok neki, mert igazán megsegített.

A teológiai főiskolán mikor a záró szakdolgozatom lényegi része készen volt, nem tudtam mit írni a befejezésbe, zárásként. Nem tudtam pontosan megfogalmazni, mi újat hozott a munka, vagy, hogy mit sikerült vele elérnem. Ugyanis a Szentírás bizonyos részeit elemeztem teológiai és főleg zenei szempontból az eredeti, több évszázados gregorián dallamok alapján. Mikor ugyanis befejeztem a munkát, egy részből nagyon örültem, hogy sikerült egy keveset feltárni és megfogalmazni abból, amit ezek a gyönyörű antifónák (énekek) magukban foglalnak, másrészt azonban szomorú voltam, mert láttam, mennyi mindent nem írtam le és mennyi minden rejtőzik még azokban a szent szövegekben és dallamokban, azok egységében.

De azon a vasárnapon éppen Szent Efrém diákónus egyik imája-magyarázata volt előírva a zsolozsmában elmélkedésre. Abban pedig mintha maga Szent Efrém fogalmazta volna meg az én kérésemre azt, hogy mit jelent valamit felfedezni a Szentírásban és hogy miért jó, ha annyi dolog marad felfedezetlenül.

Miért jó, ha valamit megértünk, és miért nem szabad szomorkodnunk, ha sok mindent nem értünk meg a Szentírásból? Hallgassuk meg Szent Efrém magyarázatát. Igaz, kicsit hosszú, de ha figyelmesen hallgatjuk, nem unalmas:

"Ki tudna, Uram, egészen belehatolni értelmével csak egyetlen egy kinyilatkoztatott titkodnak is a mélységébe? Több az, amit fel sem fogunk, mint az, amit megértünk, éppúgy, mint amikor egy szomjas ember iszik a forrásból. Mert hiszen a hittudósok tanítása szerint Isten igéjét nagyon sok szempont szerint lehet vizsgálni. Isten az ő igéjét sok színben adta elénk, hogy ki-ki, amit fel tud fogni belőle, azt tanulmányozza. Különféle kincseket rejtett bele igéjébe, hogy mindegyikünk gazdagodjék azzal, amit megtalál benne.

Isten igéje az az élet fája, amely mindegyik ágán áldott gyümölcsével kínál téged, éppúgy, mint az a szikla a pusztában, amelyik úgy nyílt meg, hogy minden oldaláról adta a lelki italt. Ettek a lelki eledelből — mondja az Apostol —, és ittak a lelki italból (l Kor 10, 3-4).

Ha tehát valaki e drága kincsek valamelyikéből részesül, sose higgye, hogy Isten igéjében csak az az érték van, amelyre ő talált rá, hanem inkább tartsa nagy értéknek azt, hogy a benne levő sok kincs közül ezt az egyet is megtalálhatta. Nehogy silánynak és terméketlennek tartsa, és nehogy lenézze Isten igéjét azért, mert ő csak ezt a kis részét ismerte meg, amelyre rátalált, hanem inkább magasztalja Istent az ő igéjének kimeríthetetlen gazdagsága miatt, amit ő felfogni nem is tudhat. Örülj annak, hogy Isten igéje legyőzött téged, és ne szomorkodj amiatt, hogy felülmúlt téged. Aki szomjas, az örül, amikor iszik, és nem búsul azon, hogy nem bírja kiinni az egész forrást. Elégítse ki hát szomjadat a forrás, de a te szomjúságod ki ne merítse az egész forrást. Hiszen ha kielégíti szomjadat a forrás anélkül, hogy teljesen kimerült volna, akkor majd később megszomjazva ismét ihatsz belőle. Viszont ha szomjúságod az egész forrást kimerítette, akkor az is kiszárad, és így e győzelmed a saját károdat okozná.

Adj tehát hálát azért, ami neked jutott belőle, de ne szomorkodj afelett, ami még ott maradt benne oly bőségesen. Amit kaptál, s amire rátaláltál, az a te részed; és ami még benne maradt, az pedig a rád váró örökség. Amit ebben az órában emberi gyarlóságod miatt nem tudtál belőle megkapni, megkaphatod majd máskor, ha hűségesen kitartasz a keresésben. Meg se kíséreld hát oktalanul egyszerre kiinni azt, amit képtelenség egyszerre kiinni; viszont e kicsinységed tudatában abba ne hagyd azt, amit csak lassan, apránként tudsz kortyolgatni."

Szent Efrém élete is egyfajta kimeríthetetlen forrás. Ő azonban már mindig itt lesz előttünk – szemmel láthatóan is. Énekeljük szavait, elmélkedjünk szavain, s vágyódjunk hasonló szent élet után.

(Források: www.efrem.hu; XVI. Benedek pápa: Az egyházatyák; Patrisztikus lexikon; Magyar Katolikus Lexikon; Magyar Kurír; zsolozsma)

Egyedül /Mk 4,26-34/

Jézus korában az emberek szerették, és ahogy arról szintén a Szentírás tanúskodik, általában értették is a példabeszédeket: „Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni... Mikor azonban (Jézus) egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.” Szükségük volt ugyanis a tanítványoknak arra, hogy külön-külön foglalkozzon velük az Isten, hogy külön-külön szóljon hozzájuk, hogy külön-külön beszélgethessenek vele.

Nekünk sem elég csupán a szentmisén részt venni – és itt hallgatni Istenünk szavait. Az itt elhangzottakhoz vissza kell térnünk: otthon, a személyes imában kérjük Urunkat, magyarázza meg, hogy jobban megértsük, vésse azokat szívünkbe, hogy még jobban vágyódjunk utána.

Másokért - Szalézi Szent Ferenc

Mai szentünket, Szalézi Szent Ferencet püspökként és egyháztanítóként tiszteljük. Ez a két megnevezés az ő közösségben, és másokért végzett szolgálatát jelöli. Mert igazán csak úgy lehet valaki szent, ha nem önmagáért, hanem másokért él. Ez azonban nem egy pillanat műve – ezt egész életünkön keresztül tanulnunk és élnünk kell.

Szentjeink példája napról napra erre ösztönözzön.