2017. március 25., szombat

Nagyböjt negyedik vasárnapja


 Egy vakon született ember gyógyulását és megtérését követhettük figyelemmel a mai evangéliumban. Hosszú történet, mint talán hosszadalmas minden komoly gyógyulás, minden megtérés is.
Sokmindenre rávilágít ez az evangélium, ezek közül most legalább egyet ragadjunk meg. Jézus, a földre szállt Isten egy csodával meggyógyította a vakot. De nem a szokványos módon. A legtöbb esetben ugyanis Jézus „elvárja, megköveteli” az embertől hitet, s ha megvan a hit, akkor jön a csodás gyógyulás. Itt azonban fordítva történik. Jézus minden kérdés nélkül gyógyít, s csak később, amikor újra találkoznak, akkor kérdezi meg: „Hiszel-e az Emberfiában?” A meggyógyult ember azonban még ekkor sem tudja, ki adta neki a látást – kiben, vagy miben kellene hinnie. Csak mikor Jézus megmagyarázza neki, hogy ő az, akkor vallja meg hitét, és „leborul előtte”. Ez pedig egy nagyon fontos mozzanat, mikor leborul előtte. Amint hinni kezd, a Lélek imádatra, leborulásra készteti őt.
Van, hogy előbb megkapjuk a hit kegyelmét, és ennek tudatában borulunk le, térdelünk le Istenünk, és az ő fönsége, nagysága előtt. Azonban történhet mindez fordítva is. Az igaz hit és megtérés kegyelme nélkül is leborulhatunk Istenünk előtt, és úgy kérhetjük a hit kegyelmét. A megtérést ugyanis egyesek előbb, mások később kapják. Egy-egy szentmisén, mikor az Isten jön közénk, nekünk is imádnunk kell őt. Ahogy arról már sokszor beszéltünk: nem csak lelkünkkel, de testünkkel is. Akkor is, ha nehéz; akkor is, ha körülményes; akkor is, ha fáj – tegyünk meg mindent, hogy a lehető legjobban kifejezzük imádatunkat. Vagy azért, mert olyan erős a hitünk, vagy azért, mert olyan erős hitet szeretnénk kapni. Ha pedig semilyen módon nem tudunk leborulni, letérdelni előtte, legalább testünket, fejünket hajtsuk meg.
Sose feledjük, itt a templomban maga az Isten lakik, s minden szentmisében ő száll le a földre. Minden erőnkkel imádjuk őt, boruljunk le előtte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése