Amikor egy-egy ünnep előtt a pap meglátogatja a betegeket, és elviszi nekik a szentáldozást, vagy ha éppen sürgős esetben viszi a betegek kenetét a haldoklónak, mindig a mai evangélium szavait mondja el az áldoztatás előtt: “Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.”
S hogy miért olyan fontos ez? Abban a nehéz pillanatban, talán haláltusánk közepette nem fogjuk érteni teljesen e szavakat, s talán nem is tudunk majd rájuk odafigyelni. Egy dolog azonban legyen eszünkben - s ezt már most az eszünkbe/szívünkbe véshetjük: Bármily nagy a betegség, még ha halálos is, Istennek affölött is van hatalma. Semilyen betegség, sőt még a halál sem szakíthat el minket Krisztustól, mindenható Istenünktől. S ha ezt most megjegyezzük, a nehéz pillanatban talán éppen ez fog lelki erőt adni. Ezek a szavak arra emlékeztessenek, hogy Istenünk valóban mindenek fölött áll. S mi az ővéi vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése