Immáron rendszeresen, ha elhunytja van
egyházközségünknek, közösen zsolozsmát imádkozunk-éneklünk, hogy a meghaltnak
üdvösséget, a hozzátartozóknak pedig vigasztalást nyerjünk Istenünktől. Ma is
ezt tettük e gyászmise előtt.
S ilyenkor általában a legősibb összefüggő
magyar szövegemlékünket, a Halotti beszédet olvassuk fel, mely már a 12. század
óta vigasztalja és tanítja a szeretteit elvesztőket. Elmondja, hogy a halál a
bűn következménye, de ugyanúgy növeli reményünket, hogy Jézus Krisztus
feltámadt a halálból, és ennek köszönhetően azok, akik az Úrban, Istennek
tetsző élet után hunytak el, a mennyországba jutnak.
Elhunyt Zoltán testvérünkért imádkozva is ez
vigasztaljon minket, és ez adjon erőt. Talán nem befolyásolja érzelmeinket,
fájdalmunkat, gyászunkat, de eszünkkel felfogva e hitigazságokat megerősödhetünk
hitünkben. Ehhez kérjük a Szentlélek vigasztalását.
