Vannak dolgok, amiket már annyira megszoktunk,
hogy fel sem fogjuk, milyen nagy értékük van. A legtöbbször csak akkor vesszük
észre ezek fontosságát, ha hirtelen megszűnnek létezni. Gondoljunk csak az
egészségünkre: míg minden rendben van velünk, addig nem is értékeljük azt. De
mihelyst megbetegszünk, megérezzük, milyen nagy dolog az egészség. Vagy mikor
békés, teljes családban élünk, s valami történik, vagy valakit elveszítünk:
akkor tudjuk csak meg, milyen jó volt, milyen fontos volt az a személy az
életünkben. Mégha voltak is hibák, nehézségek, akkor is nagyon sokat
jelenthetett. Nekünk, római katolikusoknak pedig itt van az Egyházunk. Nem
tökéletes – hisz mi, a tagjai sem vagyunk azok. De talán fel sem fogjuk, milyen
óriási dolog az, hogy mi ennek az Egyháznak tagjai lehetünk, hogy számíthatunk
rá, hogy vezet minket, hogy van nekünk, hogy állandóan tanít minket.
Ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, Jézus
Krisztus, az Isten egyszülött Fia az Egyházra bízta úgy szentségeit, mint
tévedhetetlen tanítását, s erről az Egyházról mondta: „A pokol kapui nem
vesznek erőt rajta”. Így biztosak lehetünk abban, hogy ha az Egyházban
maradunk, tanítása szerint élünk, szentségeit élvezzük, akkor Istenhez jutunk.
S ezen a mai napon is tanít Egyházunk. Nem csak a Szentírás által, mely csupán
az egyik része a Szent Hagyománynak, hanem a liturgia, s annak mélységes
szövegei által is, melyek ugyanúgy lényeges részét képezik a krisztusi
tanításnak. A szentmise, s annak szövegei is minduntalan adják át Jézus
lelkületét, az Isten tiszteletének és szeretetének legtökéletesebb kifejezését.
Ma így imádkoztat, s ezáltal így tanít minket
Anyaszentegyházunk: „Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed
szerint...” – ezt kérte a pap az egész hívősereg nevében Istentől a
szentmise elején. A szentmise imádságai mintegy példaként ragyognak előttünk,
halandó és bűnösök előtt, hogy elsajátítsuk azokat, hogy azok szerint alakítsuk
szívünket, hogy így Isten előtt minél kedvesebbek legyünk. Hisz gondoljunk csak
bele, ha nem lennének ezek az imádságok, vagy nem figyelnénk rájuk, mindig csak
valami ilyet kérnénk: „Ezt add meg, kérlek, Uram! Ebben segíts! Így rendezd,
könyörgök!” Itt azonban, a szentmiséken megtanulhatjuk, milyen is a helyes
imádság. Nem azt kérjük, hogy Isten legyen olyan, amint nekünk tetszene, hanem
fordítva: hogy mi legyünk olyanok, amint Istennek tetszik. Saját magunkra
hagyatva talán így imádkoznánk: „Istenünk, irányítsd tetteidet tetszésünk
szerint”. De itt megtanulhatjuk a helyes módot: „Istenünk, irányítsd a
mi tetteinket a te tetszésed szerint.” Ha ezt a liturgikus, Istenre
irányuló, s neki „tetszendő” lelkületet megtanuljuk, ha ebben növünk fel s
ebben élünk, akkor biztosak lehetünk, eljutunk oda, ahova Egyházunk tart, s
vezet minket – magához Istenhez.
Köszönjük meg Istennek e mai napon, hogy az ő Egyházához
tartozunk, s tanuljuk meg napról napra azt a lelkületet, mely itt él: a hívek
közösségében, az Egyház tanításában. Itt vannak a mennyek országának kulcsai.
Használjuk azokat!
