2017. február 10., péntek

"A szenteknek nevei" - Szent Skolasztika

Amikor zsolozsmánkat egy-egy szent emléknapján imádkozzuk, szinte mindig elhangzik a következő antifóna: „A szenteknek nevei felírattak a mennyben, és Krisztussal örvendeznek, alleluja”.
Annyi mindent el lehet mondani egy-egy szent életéről: hogy hogyan élt, mit és kiket tanított, hogyan szenvedett, miben lelte örömét, milyen sikerei votlak, milyen érdemei vannak stb. A lényeg azonban éppen az, amit az imént énekeltünk: neve felírattatott a mennyben – magyarán Istenhez jutott, és ezt az állapotot, ezt a Krisztussal való örök örvendezést már nem veszíti el soha.
A szentek életéről elmélkedve és énekelve bennünk is ilyen vágyak ébredjenek. Szent Skolasztika, ezért könyörögj érettünk!