„Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”,
kinek tartanak engem az emberek – kérdezte Jézus az apostolaitól. Pedig, mint
tudjuk, Jézus ismerte az emberek gondolatait, belelátott gondolataikba – hisz
isteni hatalma volt. Azzal azonban, hogy az apostoloktól kérdez, gondolkodásra
készteti őket.
Ezt
a jézusi hozzáállását látva kimondhatjuk: Isten nem csak „fújja a magáét” – nem
törődve a mi véleményünkkel, érzéseinkkel, élethelyzetünkkel, hanem éppen
fordítva. Az Isten kíváncsi ránk. Hagyja, hogy elmondjuk, mit érzünk, mit
gondolunk, mit szeretnénk, hogyan látjuk. Ő pedig segít megérteni a dolgokat,
eseményeket, s megvilágítja értelmünket isteni fényével, hogy mi is úgy
lássunk, ahogy ő: nem csak a pillanat helyzetét, de a jövőnket, sorsunkat, s
örök sorsunkat tartva legfontosabbnak.
