2017. május 21., vasárnap

Húsvét hatodik vasárnapja

Néhány éve az egyik jó barátomtól kaptam egy angol nyelvű Szentírást - Amerikából. Ami külön érdekesség benne, hogy azok a szavak, amelyeket maga Jézus mondott el, piros betűvel vannak szedve. Tehát ha kinyitjuk az evangéliumoknál első látásra megtudhatjuk, mi az benne, ami Jézus szájából származik - vagy éppen azt, hogy mennyit is beszélt Jézus. 
Így böngészve a Szentírást felfedezhetjük, hogy Jézus beszédei általában igen rövidek. Azonban Szent János apostolnál az úgynevezett búcsúbeszéd – melyből egy részt az imént hallottunk – minden ilyesmi rekordot megdönt. Ez ugyanis Jézus leghosszabb összefüggő, megszakítás nélküli beszéde az egész Szentírásban. Nevezhetjük ezt Jézus végrendeletének, utasításoknak az elkövetkezendő nehéz napokra és az apostolok egész életére is. Jézus szavai pedig megerősítenek és biztatnak – ma is. Az idős emberek közismerten sokszor elfelejthetik azt, ami pár perce történt velük, de sokszor ami gyerek- és ifjúkorukban történt, arra mindig emlékeznek. Így lehetett ez minden bizonnyal a már agg János apostollal is, aki már öregen írta meg az evangélimot: Jézus búcsúbeszédének minden szava azonban mélyen a lelkébe ivódott.
De vegyük csak szemügyre, mit is beszél olyan hosszan Jézus. Pontosabban már azt, mi előzte meg szavait: Mielőtt elmondta volna búcsúbeszédét, megjósolta Péter árulását, majd -  e szavakat imával lezárva - “elindult a Kédron patakon túlra. Volt ott egy kert…” Ismerjük tovább: Ez a búcsúbeszéd valójában a passió, a szenvedéströténet prológusa, nyitánya. Szeretetről, egységről, viszontlátásról beszél ott, ahol rejtett széthúzás és féltékenység, hűtlenség uralkodik. Ott, ahol árulás lóg a levegőben, és az érintettek még nem is igen fogták fel, hogy a búcsú pillanatait élik meg!
Van mit tanulnunk Jézustól. Micsoda nagyszerű lélek az, mely – miközben tudja, mennyit fog szenvedni – csakis a többiek vigasztalásán fáradozik. S azonfelül micsoda – mondhatnánk – merészség beszélni az egységről akkor, amikor minden széthullóban van!…Talán korunk Európája, annak erkölcse, jövője is széthullóban van, mi mégis tudunk egységről beszélni. Ugyanis Jézus ígérete alól korunk sem kap felmentést: „Az Igazság Lelke örökre veletek marad.” - ígérte meg Urunk.

Legyünk társai, munkatársai az Isteni Gondviselésnek. Így várjuk a közeledő Szentlelket!