2017. május 25., csütörtök

Urunk mennybemenetele

Semmi különöset nem látunk e mai napon, mégis hisszük, Krisztus a mennybe ment” – mondja Szent Ágoston. És folytatja: „Mert akik látták, azok hirdették, és betöltötték vele az egész földkerekséget.” Mi hiszünk a Szentírás szavának, s ennek köszönhetően ma is tudunk olyan eseményt ünnepelni, amelyet saját szemünkkel nem láttunk. De remélhetőleg éppen ezért érvényesek ránk Jézus Krisztus szavai: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.
Negyven napja még húsvétot, a föltámadást ünnepeltük. Negyven nap azonban elég hosszú idő ahhoz, hogy elhomályosodjon bennünk a föltámadás fénye, hogy húsvéti örömünket újra befödjék a hétköznapok szomorúságai, s elfelejtsük, mi is vár ránk a feltámadás után. Ezért ma újra egy örömnapot ülünk, mely többek között arra szolgál, hogy újra eszünkbe jussanak a boldogság órái, hogy újra átérezzük: Isten magához, a mennybe hív, a mennybe vár, és a mennybe vezet minket. 
Csodálatosan fogalmazta ugyancsak Szent Ágoston, hogy a földi élet nehéz útján ma is „a jövő ígéretével üdítjük magunkat”. Hogy újra eszünkbe jusson a menny, hogy újra feléledjen bennünk a vágy, hogy újra megerősítsük szívünket a bűn csábításai ellen, hogy újra tisztán lássuk a célt – a mennyet, ahová ma Urunk felment. Ilyen „üdítő” legyen ez a mai nap! Mint a fárasztó munka, vagy hosszú sport után egy pohár friss víz vagy egy jéghidek Cola. Hogy felüdüljünk, s szinte megfiatalodva, újjáéledve, felfrissülve folytassuk utunkat mennyei hazánk felé.
E szentmisében gondolkozzunk el a menny boldogságán, ugyancsak Szent Ágoston szavajárását használva ma „odafenn legeltessük szívünket”. Urunk mennybemenetele többek között erre tanít.